Homlokra csapós élmények a konyhában - Jé, ezt így is lehet?

2019-02-20

A Só&Borson megjelenő tartalomról és jellemző cikkeiről nemrég írtunk egy rövid ízelítőt, most pedig még több aspektusból mutatjuk be a tavaly májusban berobbant gasztroszájtot.

A Só&Bors megjelenésében inkább az újhullámos receptoldalakhoz húz, míg karakterében az áttekinthetőség és az egyszerűség dominál. Az oldal születésétől a fő célkitűzés: eltérni a haute cousine emelkedett hangvételétől, és fesztelen lazaságot hozni a hétköznapi konyhaművészetbe.

03.jpg

Az “Eszünk, iszunk, jól vagyunk” hangzatos szlogen tökéletesen fejezi ki a szerkesztőség hitvallását, egyúttal jól jellemzi az egyre duzzadó olvasótábort is. A Só&Bors egyszerűen praktikus és mindennapi kíván lenni.

Fehér Ági, a portál főszerkesztője szerint a látogatottsági statisztikák is igazolják, hogy a Só&Bors-nak sikerül elérnie a célcsoportját, a mindennapi, gasztronómia iránt érdeklődő tudatos nőket (40%-ban AB státuszú nők olvassák az oldalt), akik szeretnek jót enni, imádnak főzni, de fontos nekik a környezetük is. Érdeklődnek a gasztronómiai trendek iránt, szeretnek étterembe járni, de gyereket nevelnek, dolgoznak, így fontos nekik a praktikum is.

Jé, ezt így is lehet?

Két fantasztikus szerzővel dolgozunk együtt jelenleg, egy édesanyával, Ács Borival és egy főzni szerető családból érkező Sági Zsófival. Ők olyan recepteket, tippeket adnak át az olvasóknak, amelyeket tényleg lehet használni. Bár gyakran szoktam főzni, nekem is volt néhány homlokra csapós élményem olvasás közben, hogy jé, ezt így is lehet? Én ebben látom a Só&Bors erősségét, a minőségi mindennapiságban - meséli Ági.

Elsősorban a megszokott, sztenderd anyagok dominálnak a szájton. Rendszeresen jelentkeznek étteremtesztekkel, a legújabb konyhatechnológiai vívmányokat bemutató cikkekkel, emellett helyet kapnak az oldalon szakmaibb hangvételű írások is a gasztrovilág fontosabb és felkapottabb happeningjeiről, mint a Só&Bors Bocuse d’Orról szóló exkluzív beszámolói, amiket több mint 30 ezren olvastak.

Ezeknél a cikkeknél a legfontosabb a kézzelfoghatóság, hogy színesek, ízesek és szagosak legyenek, a kisujjeltartós sznobkodás biztos, hogy nem lesz jelen az oldalon a jövőben sem. - tette hozzá Fehér Ági.

12.jpg

A legnagyobb erő továbbra is a virális és igényes kontentekben van, és ez sales szempontból is nagyon igaz az oldalra.

A Só&Bors szerkesztősége tudatosan törekszik arra, hogy összekösse az érdeklődő vásárlóerőt a kínálattal. Mindezt természetesen a Indamedia női portfólió többi oldalán már megszokott profizmussal. - mondta el a főszerkesztő.

Fehér Ági a főiskola után a Femina Média jogelődjénél kezdett dolgozni szerkesztőként, a Femina.hu vezető szerkesztő pozícióját 2007 óta látja el. Feladatai közé tartozik a tartalomfejlesztés, a látogatószám folyamatos növelése, az egyensúly megteremtése a hirdetői igények és a szerkesztőségi elvek között. Továbbá nélkülözhetetlen Ági szerepe a szerkesztőség összefogásában, a közösség építésében. A 2011 decemberében indult Retikül.hu divat- és beauty site is az ő nevéhez fűződik, ezzel egy fókuszált területen éri el az olvasókat. 2018 októberétől látja el a Só&Bors főszerkesztői feladatait.

Írj a sales@indamedia.hu-ra, ha kipróbálnád a hirdetésed a Só&Borson!

Hirdetnék