A Dívány keresi az ország legjobb háziorvosát!

shutterstock_736552108.jpg

Szerintünk a jó orvos nemcsak a szakmájához ért, de az emberekkel is jól tud bánni, és jól tudja milyen sokat ér az, ha valaki tudja hogyan és miért azon a módon vigyázzon az egészségére. Éppen ezért a jó orvos tisztán, közérthetően tudja elmagyarázni egy-egy tünet vagy betegség természetét, egy-egy egészségviselkedés fontosságát

- mondta Sákovics Dia, főszerkesztő -helyettes, arról, hogy milyen is egy igazi szuperdoki. 

A dívány 2020-ban olyan háziorvosok jelentkezését várja, akiknek a hivatástudatához az is hozzátartozik, hogy közérthetően, meggyőzően egészséges életmódra is sarkallja a pácienseiket. Miután a szakértő zsűri kiválasztotta a jelentkezők közül a legjobbat, az olvasók dönthetnek majd arról, hogy ki legyen az ország legjobb háziorvosa. Az olvasók természetesen folyamatosan értesülhetnek majd a versenyről, ezen túl pedig az orvosi kommunikáció és a beteg edukáció fontosságáról szóló cikkekkel, az olvasók véleményét felmérő kérdőívvel támogatja a Dívány a versenyt. 

A felhívás célja az egészség prevenció népszerűsítése. Az, hogy megmutassuk az embereknek, mennyire fontos tanulniuk önmagukról, a működésükről. Ez a tudás nemcsak arra jó, hogy jobban értsük a világot és benne önmagunkat, de segít abban is, hogy elsajátítsuk a hosszú, egészséges élethez elengedhetetlen egészségviselkedés és öngondoskodás alapjait, és így képesek legyünk kontrollt gyakorolni saját jóllétünk felett. Egy jó orvos pedig segít bennünket ezen az úton

- mondta Sákovics Dia, a Dívány főszerkesztő-helyettese.

Hamarosan jelentkezünk a verseny részleteiről, de amennyiben szívesen szponzorálnád az év háziorvosa versenyt, akkor nyugodtan kérd Indamedia Sales kapcsolattartód segítségét.