2021-ben is keressük az Év Szupertanárát!

A Dívány szerkesztősége idén is szeretné megtalálni azt a pedagógust, aki egyedi és kreatív módszerekkel tanítja diákjait, akinek óráiért rajonganak a gyermekek. A pályázatokat július 25-ig várjuk.

A Lidl Magyarországgal karöltve indított kezdeményezést immár ötödik alkalommal hirdettük meg, célunk, hogy ráirányítsuk a figyelmet a kreatív és hatékony oktatási módszerekre, és díjazzuk a példaértékű tanári teljesítményeket. Az év Szupertanára kezdeményezéssel támogatni szeretnénk a tanári közösségek kreativitását is, hogy segítsük új tanítási módok ismertebbé válását.

Nagy öröm számunkra, hogy immáron ötödik alkalommal állhatunk e nagyszerű kezdeményezés mellé, hiszen fontos számunkra a magyar oktatás ügye. Meghatározónak tartjuk az olyan elhivatott oktatók támogatását, akik korunk számos kihívásaival megküzdve rendhagyó módszerekkel tudnak élvezetes órákat tartani a fiatal generációnak" – mondta Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.

 

tanar_gyerekekkel.jpg

A pályázatot évek óta nagy érdeklődés övezi, a tavalyi felhívásra például több mint 70 pályamunka érkezett az ország minden szegletéből. Ezekben kiváló pedagógusok osztották meg innovatív módszereiket, ezért idén egy riportsorozatot is indítottunk a Díványon, hogy bemutassuk a 2020-ban pályázó pedagógusok tanítási módszereit és eredményeit.

„A Szupertanár olyan kezdeményezés, amit minden évben óriási öröm megszervezni. A sikert én itt abban mérem, hány nagyszerű pedagógusnak tudunk láthatóságot adni, és milyen hosszú távú hatásai lesznek a projektnek: testvériskolák, tanári együttműködések születnek, közösségek erősödnek meg. Bátran mondhatom, hogy a Szupertanár évről évre egyre nagyobb siker, a tavalyi kiírásban pedig annyira sok kiváló pályamunkát kaptunk, hogy mindenképpen szerettük volna, ha ezeket nem csak a zsűri látja. Így született meg a riportsorozat ötlete, amelyben a 2020-as év legjobbjai mutatkozhatnak be" – mesélte Csonka Balázs, a Dívány főszerkesztője.

A 2021-es év Szupertanára pályázatra július 25-ig lehet jelentkezhetnek pedagógusok egy egyoldalas összefoglalóval, melyben bemutatják, milyen kreatív és egyedi módszereket vetnek be, hogy a gyerekeknek élmény legyen a tanulás. A szupertanar@divany.hu címre várjuk a pályázati anyagokat, melyekhez kép vagy videó is csatolható.

A pályázatokat ezúttal is szakmai zsűri bírálja el, melynek tajgai: Niedermüller Anna oktatási szakértő, a Jövő Iskolája alapítója, az AKG általános iskolájának főszervezője, a Szülő2.0 blog alapítója, állandó szerzője; Lenhardtné Kwaysser Fatime, a budakalászi Szentistvántelepi Általános Iskola tanítója, a 2020-as Szupertanár verseny győztese és a 14 éves Szofi, aki egy budapesti iskola tanulója, és a diákokat képviseli az értékelés során. A zsűri által választott három döntős közül augusztus 6. és 15. között a Dívány olvasói szavazással döntik el, hogy ki nyeri a fődíjat.

640360_szuptan2021.jpg

Az Év Szupertanára munkája elismeréseként egy iPad Pro készüléket, valamint 100 000 forint értékű Lidl-utalványkártyát vehet át az áruházlánc jóvoltából. Jutalomban részesül a Szupertanár iskolája is, a vállalat 1 000 000 forint értékű egészséges élelmiszerrel ajándékozza meg azt az intézményt, ahol a díjazott pedagógus tanít.

Bővebb információ a pályázatról itt érhető el.

süti beállítások módosítása