Telt házzal indult a Femina Klub új évada

2021-10-25

Október 18-án egy sokak által már nagyon várt előadással elstartolt a Femina Klub hatodik évada. Az első esten Szily Nóra vendége Alföldi Róbert volt, akivel a sikerről és a belső korlátokról beszélgettek.

A Femina Klub állandó háziasszonya, Szily Nóra idén is hazai elismert szakemberekkel beszélget fontos és sokakat érdeklő témákról. Az előadások helyszíne ismét az impozáns József Attila Színház nagyterme lesz, ahol csaknem ötszázan élvezhetik az érdekes és izgalmas beszélgetéseket.Szily Nóra és Alföldi RóbertA tavalyi évadot sajnos félbeszakította a vírushelyzet, ezért egy várva-várt előadással indult az október: Szily Nóra első beszélgetőpartnere Alföldi Róbert volt. A nagy sikerű, telt házas beszélgetésen a siker technikáiról esett szó, valamint belső korlátaink leküzdéséhez is segítséget nyújtott az összeszokott páros.

A rendezvénysorozat novemberben Görög Ibolya protokollszakértővel folytatódik, aki a hétköznapi illemszabályok rengetegébe kalauzolja a nézőket. Az új év pedig – a korábbi nagy sikerre való tekintettel – Szily Nóra önálló estjével indul.gorog_ibolya_640x360.jpgA Femina Klub a hirdetők számára is kiemelt felületet biztosít, legyen szó online vagy akár helyszíni megjelenésről. A komoly és sokakat érdeklő témák, az online kampánynak köszönhető széles elérés, valamint az exkluzív környezetben tartott telt házas előadások mind-mind biztosítékai a sikeres megjelenésnek.

Amennyiben szponzorként szeretne részt venni az eseményen, keresse Indamedia Sales kapcsolattartóját!

Hirdetnék