Három új vezetővel erősít az Indamedia

Cégcsoport szintű marketingkommunikációs vezető kinevezése mellett a Totalcarhoz és a hamarosan hivatalosan is megvásárolt We Love-csoporthoz is érkeznek új szakemberek. 

Az Indamedia igazgatósága a gazdasági környezet változására válaszul kiadvány-portfóliója fejlesztése és vezetői munkatársi körének bővítése mellett döntött. A jelenlegi kinevezések ebbe a sorba illeszkednek, a következő hónapokban további bejelentések várhatók” – mondta Ziegler Gábor, az Indamedia Network Zrt. vezérigazgatója.

indamedianetwork_cover-04_1.jpg

 

Augusztus 10-én írt alá szándéknyilatkozatot a We Love Budapest Kft. adásvételéről a jelenlegi tulajdonos Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány és az Indamedia Network Zrt. Várhatóan szeptember elsejével zárul hivatalosan az akvizíció, ezzel párhuzamosan szeptemberben érkezik új ügyvezető a kiadvány élére Tamasi Szilvia személyében, aki korábban a MOL Limónál és a Librinél is márkamenedzsment területen dolgozott. Az Indamedia igazgatósága részéről pedig Starcz Ákos igazgatósági tag felelős az integrációért.


A tervek szerint halad a Totalcar szervezeti átalakítása is, melynek célja, hogy a 2000 óta működő autós tematikájú portál a piac meghatározó és markáns szereplője maradjon. Ennek részeként még júliusban új ügyvezetőt és egy tartalomért felelős vezetőt neveztek ki a kiadvány élére, szeptemberben pedig új főszerkesztő érkezik a Totalcarhoz: Bittó Ákos a Blikk főszerkesztő-helyettesi pozíciójából igazol át az autós portálhoz.


Az Indamedia-csoport tíznél is több vállalatot és ezek márkáit foglalja magában. Ezek a cégek és márkák kommunikációjának összefogására, illetve további erősítésére a cégcsoport marketingkommunikációs igazgatói pozíciót hozott létre. Az új feladatkör ellátására a cégcsoport vezetése Sümegi Zsuzsannát kérte fel, aki eddig az Opel Magyarország marketing és PR igazgatói pozícióját töltötte be.

süti beállítások módosítása