Folyamatosan erősödik az Index

Múlt héten az Index nyerte a látogatottsági versenyt a hivatalos közönségmérés brand adatai szerint. A hírportál folyamatosan erősödik, mióta a Meta feloldotta az Index Facebook-elérésének korlátozását.

Mint ismert, 2021 novemberében a Meta előzetes értesítés nélkül korlátozta az Index elérését, melynek következtében napi több százezer felhasználót vesztett a hírportál. Hosszas egyeztetések után az Indamediának 2022. június elején sikerült megállapodnia a technológiai céggel a korlátozás megszüntetéséről. A megegyezés hatása már látszik az Index látogatottsági mutatóin: a brand adatok alapján múlt héten az Indexet olvasták a legtöbben a hazai online kiadványok közül.

top5_brand_latogatottsaga_ru_real_user_alapjan.jpg

Nézzük meg az oldalon töltött időt a valós látogatók (Real User – RU) száma alapján készített heti lista első öt kiadványánál! Az első helyen lévő Indexen egy olvasó csaknem két és félszer több időt tölt, mint amit a lista második helyezett kiadványa elkönyvelhet magánál.

oldalon_toltott_ido_az_ru_alapjan_top5_brand_eseteben.jpg

Az applikációs forgalmat is magában foglaló közönségmérési adatok szerint oldalletöltés tekintetében is az Index vitte a 2022. június 13-19. közötti időszakot. A látogatók összesen 46 729 114 oldalletöltést generáltak az Index felületein múlt héten, ami több mint 16 millióval több, mint amit a lista második helyén álló kiadványnál mértek.

top5_brand_oldalletoltes_alapjan.jpg

Nagy öröm, hogy a szerkesztőség munkája végre fair versenyben, a piaci versenytársakkal megegyező körülmények között mérettetik meg. Ennek az eredményét láthattuk az elmúlt héten” – mondta Fekete-Szalóky Zoltán, az Index főszerkesztője.

Erős kezdés ezen a héten is

Az elmúlt heti eredmények után a tegnapi napon is az Index zárt az olvasottsági verseny élén. A szintén brand adatok alapján RU-ban valamivel több mint 116 ezerrel több olvasó kereste a híreket az Indexen mint a második helyezett kiadványnál.

index_kozonsegmeres.jpg
7,1 milliós oldalletöltésével az index.hu a második helyezetthez képest 60%, míg a harmadikhoz képest kétszeresére növelte az ebben a mutatóban mért előnyét.

A látogatók oldalon eltöltött ideje alapján, a második és harmadik helyezett kiadványokon összesen kevesebb időt töltöttek az olvasók, mint az Indexen önállóan.

Új ügyvezető a Totalcar élén

A jövőben Varga Endre látja el az ügyvezetői feladatokat az Indamedia autós magazinjánál. A szakember feladata lesz a Totalcar pozíciójának erősítése mind tartalmi, mind pedig üzleti szempontból.

Az Indamedia csoport vezetése úgy látta, hogy szervezeti átalakítás vált szükségessé a 2000 óta működő autós tematikájú portálnál, a Totalcarnál. A változásokkal a cégcsoport célja, hogy a kiadvány a piac meghatározó és markáns szereplője maradjon.

varga_endre_index_totalcar.jpgVarga Endre, a Totalcar új ügyvezetője

Ziegler Gábor, az Indamedia Network Zrt. vezérigazgatója Varga Endrét, az Index.hu lapigazgatóját kérte fel a Totalcar ügyvezetésére. Varga a hírportálnál 2022. januárja óta betöltött pozíciója mellett látja el új feladatait az autós site élén.

„A jelenleginél nagyobb népszerűségnek örvendő, üzletileg sikeresebb Totalcarban gondolkodunk. Kiemelt célunk, hogy az autós site olvasói minél több értékes, egyedi és szórakoztató tartalommal találkozzanak az oldalon, és tovább bővüljön az olvasói bázis. Ennek érdekében érkezik Varga Endre ügyvezetőként, illetve Molnár Barbara tartalomért felelős vezetőként támogatja a szerkesztőség munkáját. Személyükkel nemcsak friss személet érkezik a Totalcarba, hanem olyan vezetői tapasztalat is, ami üzleti és tartalmi szempontból is megnyugtató jövőképet biztosít a Totalcarnak” – mondta Ziegler Gábor, az Indamedia vezérigazgatója.

Az új ügyvezető ambiciózus gazdasági és látogatottsági tervekkel vág neki a feladatnak. „Arra koncentrálunk, hogy a Totalcar egy széles körben kedvelt magazin legyen markáns és erős tartalommal – első körben ezekhez a célokhoz kell a megfelelő stratégiát és eszközöket hozzárendelnünk. Emellett természetesen elvégezzük a finomhangolásokat, és új irányokat is kitűzünk azért, hogy a Totalcar informatív, hasznos, de egyben szórakoztató tartalmaival kitűnjön a piacon” – mondta kinevezése kapcsán Varga Endre, a Totalcar új ügyvezetője.

molnar_barbara_port_hu_totalcar.jpgMolnár Barbara, a Totalcar tartalomért felelős vezetője

Molnár Barbara, a Port.hu főszerkesztője tartalomért felelős vezetőként támogatja a jövőben a Totalcar szerkesztőségének munkáját. Molnár Barbara kiemelkedő eredményeket ért el a Port.hu-nál, melyeket az online magazin olvasottsága és sikeressége egyaránt bizonyít.

A szakember az új pozíciójával kapcsolatban így fogalmazott: „Megtisztelő és izgalmas feladat egy olyan ismert branddel dolgozni, mint a Totalcar. Azt gondolom, hogy a szerkesztőség munkatársainak szakmai tudása, ötvözve az általunk hozott szemlélettel és tapasztalattal, kellő lendületet tud adni ahhoz, hogy a Totalcar megfeleljen a jelen és jövő kihívásainak. Célunk, hogy a Totalcar a kiemelkedő minőségű tartalmak mellett egy remek csapatot és egy jó hangulatú szerkesztőséget is jelentsen”.

Az Index híreit olvassák a legtöbben Magyarországon

A Reuters Institute által készített nemzetközi sajtókiadvány, a Digital News Report 2022-es kiadása szerint az online portálok közül az Index híreit olvasták a legnagyobb gyakorisággal hazánkban tavaly.

 index_cimlap_2022.jpg

A kiadvány 46 különböző országban vizsgálja a hírfogyasztási szokásokat, és azt, hogy az emberek mennyire bíznak a sajtóban. A riport elkészítéséhez szükséges adatok begyűjtésével a YouGov nevű közvéleménykutató szervezetet bízták meg, amely Magyarországon egy 2013 fős minta alapján dolgozott. A riportban kétoldalnyi terjedelemben foglalkoznak a magyarországi sajtóhelyzettel. Két kategóriában mérték, hogy az egyes sajtótermékek hány felhasználót értek el: egyrészt az online, másrészt pedig az offline piacot vizsgálták.

Az online piac vonatkozásában a felmérés kimutatta, hogy Magyarországon az Index híreit olvassák a legtöbben. A megkérdezettek 37 százaléka mondta azt, hogy hetente legalább egyszer olvassa az Indexet. Ezen belül pedig a megkérdezettek 18 százaléka válaszolt úgy, hogy hetente legalább három különböző napon olvassa a hírportált, amely szintén a legjobb eredménynek számított ebben a kategóriában. A második helyre a heti olvasottság terepén kis különbséggel a 24.hu került, a 444.hu és az Origo.hu pedig harmadik helyet ért el holtversenyben. 

Folytatódik az online sajtó térhódítása

A riportból az is kiderült, hogy egyre többen olvassák az online sajtót, miközben az offline termékek elérése csökken. A megkérdezettek 87 százaléka mondta azt, hogy elsősorban az online portálokról tájékozódik. A kategórián belül a válaszadók 72 százaléka mobilon olvassa a híreket, míg a számítógép esetében ez már csak 55 százalék, a táblagépeknél pedig 9 százalék volt. A második legfontosabb hírfogyasztási platformként a közösségi médiát jelölték meg 64 százalékban. 

 

Arra a kérdésre, hogy mely közösségi médiás felületeket használják hírfogyasztásra, a megkérdezettek egyértelműen a Facebookot mondták legtöbben (60 százalék). Második helyre a YouTube került 27 százalékkal, a harmadik helyen pedig a Facebook Messengert jelölték meg (14 százalék), amely arra utal, hogy viszonylag sokan ott juthatnak hozzá a hírekhez az ismerőseiktől.  

A felmérésről további részletek itt érhetők el.

Feloldotta a Meta az Index közösségimédia-korlátozását

Az Indamedia és a Meta között született megegyezésnek köszönhetően az Index Facebook-elérése az elmúlt napokban elkezdett emelkedni, és várhatóan hamarosan visszaáll a korábbi szintre.

 

Május végén számoltunk be róla, hogy az Indamedia megállapodást írt alá a Google-lel, amely így előnézetként is megjelenítheti a médiavállalat portfóliójába tartozó kiadványok, köztük az Index tartalmait is. A napokban egy másik nagy technológiai céggel, a Metával is megegyezett a cégcsoport, ezúttal egy hónapok óta húzódó, vitás ügy végére sikerült pontot tenni.

kezfogas.jpg

Mint ismert, 2021 novemberében a Meta előzetes értesítés nélkül korlátozta az Index elérését, melynek következtében napi több százezer felhasználót vesztett a hírportál. A Facebook-szankció alkalmazásával párhuzamosan az Index közösségimédia-forgalma egy részét más szereplők felé irányították, jelentősen torzítva ezzel a hazai médiapiacot.

Hosszas egyeztetések után az Indamediának múlt héten sikerült lezárnia a vitás ügyet egy Metával kötött, írásos megállapodás formájában. A hazai és a dublini jogi csapatunk, a DLA Piper közreműködésével született megegyezés hatása már érezhető a hírportál elérésében és látogatottsági adataiban.

 

Az Index hétfőn már újra az első helyen zárt a magyarországi hírportálok versenyében a hazai hivatalos mérés, a DKT adatai alapján. Az applikációs forgalmat is magában foglaló statisztika szerint a kiadványt 872 ezer olvasó látogatta meg hétfőn, csaknem 6 millió oldalletöltést generálva” – mondta Starcz Ákos, az Index.hu Zrt. vezérigazgatója, az Indamedia igazgatósági tagja.

Ilyen egy parádésan tuningolt parkoló

Hatalmas siker volt az idei első Parkoló Parádé, a rendezvény ezúttal a tuning jegyében zajlott. A teljesítményfokozás fortélyait óriási érdeklődés övezte, a kísérő programok, szakmai előadások is telt házzal futottak. A négykerekű csodákra és izgalmas műszaki megoldásokra összesen több mint háromezer autórajongó volt kíváncsi.

A 2022. május 15-én megrendezett 35. Parkoló Parádé testközelből mutatta meg, hogy mi mindent lehet kihozni egy autóból. Rengetegen gurultak el a Hungexpóra megmutatni épített gépcsodáikat, de a Totalcar csapata is kiválogatott egy sor különlegességet  a Nissan GTR - Toyota Supra vonaltól az old school, amerikai big blockos Oldsmobile-on át a pályafutóműves Tesláig. Az év első PP-je nem csak optikai élményt nyújtott az autók szerelmeseinek, a szakmai programoknak köszönhetően az érdeklődők rengeteg hasznos tippet és tanácsot kaphattak arról, hogyan érdemes eltérni a gyári beállításoktól.

A Mesterkurzus megtöltötte a csarnokot, rengetegen voltak kíváncsiak Bácsy Gergely tuningügyi előadására, de több száz érdeklődőt vonzott az Erőmérő Live is. Épphogy véget ért az év első PP-je, a Totalcar csapata máris ráfordult a rendezvénysorozat következő állomására. Június 19-én ismét Parkoló Parádéra hívnak, ami ezúttal egy veterános - youngtimeres találkozó lesz. A 36. közös parkolás különlegessége, hogy autóztatás is színesíti a programot. 

tc3.jpg

A Totalcar Parkoló Parádéval kapcsolatos szponzori lehetőségekről érdeklődjön Indamedia Sales kapcsolattartójánál, vagy írjon a sales@indamedia.hu e-mail-címre!

Újra várja az autók szerelmeseit a Parkoló Parádé

Megérkezett a tavasz, az autók végre birtokba vehetik az aszfaltot! A tuningé lesz a főszerep az év első Parkoló Parádéján, ahol minden a teljesítménynövelésről és az érdekes műszaki megoldásokról szól majd. Ezúttal is izgalmas programokat kínál a Totalcar népszerű rendezvénysorozata, amely évről évre autórajongók ezreit mozgatja meg.

A 35. Parkoló Parádé május 15.-én, 12-18 óra között várja az érdeklődőket a Hungexpo területén. A Totalcar ezúttal tematikus közös parkolásokkal készül, az idei első PP az autótuning jegyében zajlik majd. Mesterkurzus keretében a Toyota Supra motortuningjairól híres Bácsi Gergely beszél arról, hogy mennyire komoly vállalás, amikor egy autótulajdonos úgy dönt: eltér a gyári állapottól. Az előadásból megtudhatjuk, hogy mire érdemes feltétlenül odafigyelni, és hogyan ne tuningoljunk még véletlenül sem. 

parkapr2.jpg

A Parkoló Parádé színpadán a MűhelyPRN stábjától kérdezhet a közönség, az Autódoki live standjánál pedig a Totalcar Autódoktora ingyenes élő diagnosztikával és tanácsadással vár mindenkit, természetesen nyitott géptetők mellett. A rendezvényen nem csupán beszélnek az autótuningról, az izgalmas megoldásokat testközelből is megcsodálhatja a közönség. A Totalcar csapata összeválogatott tíz, valamilyen szempontból különleges épített autót is, amelyet a pavilon előtt kiállítanak. Ezek között lesz ismerős, amiről már olvashattak az online autós magazinban, de a szervezők természetesen tartogatnak meglepetést is.

“Idén végre korlátozások nélkül gyűlünk össze újra a Hungexpo parkolójában, ahol szándékunk szerint az egész család jól érezheti magát. Nemcsak az év első PP-je lesz, de első alkalommal fonjuk ilyen szorosan egy téma köré a rendezvényt. A tuning jó esetben nemcsak optikai megoldásokról szól, hanem az autó tudásának feljavítása, hangolása a cél - a folyamat mögött pedig rengeteg tudás és történet áll. Akik kilátogatnak, a tulajdonosokkal beszélgetve ezeket is megismerhetik!” – mondta el Perkó Rudolf, a Totalcar ügyvezetője.

parkapr3.jpg

Bár a főszerep a tuningautóké lesz, a Parkoló Parádéra ezúttal sem csak átalakított gépeket várnak, hanem mindenkit, aki szívesen kikapcsolódna. Ismét elhozza különleges festményeit Mártha Balázs, a Parádés bazár pedig gondoskodik arról, hogy ne menjünk haza üres kézzel. Természetesen a gyerekek most sem maradnak ki a programokból: az idei PP-n is lesz lehetőség ingyenes gokartozásra a 3-as fogadó előtti díszkövön, valamint kilátogat a Szomjoltóság csapata egy csodaszép oldtimer Mercedes 710 tűzoltóautóval és rengeteg programmal. Aki eddig nem tapasztalta még meg, milyen egy villanyautó nyomatékától az ülésbe préselődni, a 101 EV Park jóvoltából kipróbálhatja, az elmaradhatatlan rendezvényes fotókról pedig az Eneos fotópontja gondoskodik.

A Totalcar az idei év során összesen négy alkalommal várja közös parkolásra az autók szerelmeseit. A májusi rendezvény mellett június 19-én, szeptember 11-én és október 16-án lesz Parkoló Parádé a Hungexpo-n.

A Totalcar Parkoló Parádéval kapcsolatos szponzori lehetőségekről érdeklődjön Indamedia Sales kapcsolattartójánál, vagy írjon a sales@indamedia.hu e-mail-címre!

Telt házzal zárta hatodik évadát a Femina Klub

Nagy sikerrel zárult a Femina Klub idei eseménysorozata, az áprilisi klubesten a közönség ismét megtöltötte a József Attila Színház nagytermét. A hatodik évad utolsó előadásán Szily Nóra és szakértő vendége az érzelmi evés hátterét járták körül.

Telt ház előtt beszélgetett az érzelmi evés mozgatórugóiról, hiányokról és a lehetséges megoldásokról  Szily Nóra, a Femina Klub állandó háziasszonya dr. Lukács Liza szakpszichológussal, a Lenyelt vágyak, Az éhes lélek gyógyítása és a Hogyan szeretsz? című könyvek szerzőjével. Az előadáson az étkezési zavarok mögött meghúzódó okok mellett szó volt azokról a helyzetekről is, amikor például hiába határozzuk el, hogy kiiktatjuk az egészségtelen ételeket és helytelen táplálkozási szokásainkat a mindennapokból, mégsem sikerül tartósan életmódot váltani. 

lukacs_liza.JPG

A Femina Klub népszerűsége és sikere annak köszönhető, hogy sokakat érintő, érzékeny vagy akár tabu témákat dolgoz fel az adott terület elismert szakértőjének segítségével. Visszatekintve a hatodik évad tavaly októberi indulására, már az első estet nagy várakozás előzte meg, egy szék sem maradt üresen Alföldi Róbert sikerről és a belső korlátokról szóló előadásán. 

alfoldi2.jpg

Ahogy megszokhattuk, a Femina Klub idei szezonja is változatos témákat dolgozott fel. Az eseménysorozat vendége volt Görög Ibolya protokoll szaktanácsadó is, aki a legfontosabb illemszabályokba, a mindennapi és a hivatalos protokoll alapjaiba vezette be a nézőket. Szily Nóra önálló estjén arra kereste a választ, hogyan érhetjük el célunkat, valamint lehetünk sikeresek és elégedettek 2022-ben. Az évadban helyet kapott az elengedés, a veszteség és a gyász feldolgozása is, melyben Singer Magdolna mentálhigiénés szakember nyújtott segítséget.

Nem kell sokat várni a folytatásra sem! Kivételes, hiteles szakemberek, exkluzív beszélgetések, fontos női témák – ezekkel érkezik majd a Femina Klub új évada szeptemberben.

Hogyan tegyed egyedivé online display hirdetéseidet?

Egy kampány megtervezésekor alapvető szempont, hogy az elérni kívánt célcsoporthoz leginkább illeszkedő felületet válasszuk. Ha mindez párosul a megfelelő display eszköz használatával, olyan látványos megoldások születhetnek, amelyek nagyban növelik a hatékonyságot. Tökéletes példa erre a Viasat csatornák rebranding kampánya, amely a Port.hu TV rovatán futott egy igazán figyelemfelkeltő megjelenéssel.

Az Indamedia Sales display kínálatában szereplő csatorna szponzoráció egy olyan figyelemfelkeltő hirdetési forma, amely a Port.hu leglátogatottabb rovata, a TV nyitóoldalán érhető el. Kiváló megoldás azon hirdetők számára, akik a TV műsorokat böngésző fogyasztókat szeretnék megcélozni. A látványos hirdetés a regisztrált és az oldalra látogató felhasználók számára egyaránt megjelenik.

A Port.hu TV rovaton elérhető csatorna szponzoráció nagyon jó lehetőséget biztosított arra, hogy saját branded vizuállal jelenjünk meg az oldalon. Ennek köszönhetően kiemelt formában kaptunk helyet a nagy nézettségű csatornák környezetében, ezzel is növelve a rebrandingelt saját csatornáink ismertségét – mondta el Bartus Szilvia, az Antenna Entertainment marketing igazgatója.

port_viasat.jpg

Az Antenna Group magyarországi portfóliójába tartozó Sony Max és Sony Movie Channel március 24-től Viasat2 és Viasat Film néven van jelen a piacon. A csatornák rebrandingjéhez kapcsolódó hirdetések április 4. és 10. között futottak a Port.hu-n. A kampány első részében a Viasat2, majd ezt követően a Viasat Film csatorna promóciója futott a csatorna szponzoráció kiemelt helyén. A hirdetések összesen 377 734 alkalommal jelentek meg a Port leglátogatottabb rovatában több mint 70 ezer elérést  generálva.

A csatorna szponzoráció egy látványos megoldás, amellyel a hirdető a Port.hu TV rovatának nyitóoldalán, a televíziós csatornák között jelenik meg. A szponzorált csatorna mindenki számára látható: a nem regisztrált internetezőknek negyedik csatornaként jelenik meg, míg a belépett felhasználóknál kedvenc csatornáik után kap helyet. Tökéletes választás azoknak a hirdetőknek, akik a TV műsorok iránt érdeklődő közönséget szeretnék megszólítani, így például TV csatornáknak, streaming szolgáltatóknak, de remekül segíti a televíziózáshoz vagy mozizáshoz kapcsolódó termékek, akár kiemelt sportesemények, ünnepi tartalmak reklámozását is. 

A brand kampányokban is nélkülözhetetlen a display

Látványos hirdetési eszközökkel és vizuális megoldásokkal futott az HBO Max bevezető kampánya az Indamedia portfóliójába tartozó kiadványok felületein. A display sokszínűségében és változatos kombinálhatóságában rejlő lehetőségek hatékonyan támogatják a brand kampányokat, az HBO Max esetében is eredményesnek bizonyultak.  

Az HBO Max szolgáltatás márciusi bevezető kampányának célja a márkaismertség növelése, a márka iránti tudatosság kiépítése és az elköteleződés növelése volt. A fő üzenetek között a platform széles tartalmi kínálata és az örökre szóló kedvezmény kapott kiemelt hangsúlyt.

„A kampányt 3 részre osztottuk: a rövidebb prelaunch periódusban a szolgáltatás érkezésének dátumát kommunikáltuk. A leghangsúlyosabb időszak az indulás körüli hetek voltak, amikor a kreatív anyagokon megjelent a kedvezmény üzenete. Majd a promóciós időszak végén egy utolsó push-sal lezárult a kampány” mondta el Tímár Rita, a Brand and Content Marketing Managere.

ims_hbo-01_1.jpg

Milyen megjelenési formákkal futott a kampány?

Elsősorban a nagy méretű, prémium, innovatív és több oldalas formátumokat részesítettük előnyben. Fontos szerepet játszottak az impozáns, „take-over” típusú megjelenések. A statikus hirdetések mellett sok videós formátumot használtunk. Szerettük volna a szokatlan és nagy felületekkel felkelteni az érdeklődést, és minél többet megmutatni a széles tartalmi kínálatunkból. Elsősorban reach fókuszú formátumokat kerestünk a brand kampánybanfoglalta össze a kampánytervezés legfőbb szempontjait Tímár Rita, a Brand and Content Marketing Managere.

A bevezető kampány az HBO Max elindulásával egy időben, március 8-án kezdődött meg az Indamedia-portfólión. Megjelenésben a látvány és a dinamika kulcsfontosságú volt, amelyhez az Indamedia Sales kínálatában szereplő IndaSpot, Just-One Top Motion és rovatszponzoráció hatékony ötvözése adta meg az eredményes támogatást.

 A kihagyhatatlan IndaSpot

Az IndaSpot a tavaly nyári bevezetése óta az Indamedia Sales egyik legnépszerűbb terméke, amely az HBO Max kampányban is meghatározó szerepet játszott. A videós formátum segítségével kétszer egy héten át hatékonyan értük el a 18-59-es korosztályt a teljes portfólión. A szpotok célcsoportra vonatkozó kontaktusszáma jócskán meghaladta a garantált mennyiséget.

ims_hbo-02_1.jpg

Az IndaSpot megjelenéshez az HBO Max 30 másodperces videót használt, ami lehetőséget adott több tartalom bemutatására, miközben nem vált unalmassá a nézők számára. Ehhez a szolgáltató nemzetközi videóját használták, amely több európai országban is futott. A kreatív koncepció a „Minden, amit szeretsz egy helyen” szlogenre épült, és kifejezi, hogy nem új brand bevezetéséről van szó, hanem a már ismert tartalmak kapnak új formát.

Az Indamedia Sales 2021. június 3-án élesítette legújabb hirdetési megoldását, az IndaSpotot, amelyet – ahogy a neve is mutatja – videószpot alapú kampányokhoz terveztek, és egyfajta online reklámblokként működik. A tavaly bevezetett innovációval egy olyan, digitális térre alakított hirdetési megoldást fejlesztett, mellyel 100 százalékos láthatóság biztosítható az éppen futó videós hirdetéseknek. Az IndaSpot a ReachMax család harmadik tagjaként lépett piacra az IndaMax és IndaWeek termékek testvéreként.

ims_hbo-03_1.jpg

Rovatszponzoráció, címlapi megjelenések és a látványos Atomic Billboard

A videós megjelenéseket az Indamedia Sales más hatékony display megoldásai is kiegészítették. A Port.hu oldalán rovatszponzorációs multiscreen hirdetések futottak két héten keresztül; hatékonyságukat katalizálta, hogy a kampány üzenete tökéletesen illeszkedett a portál profiljához. Az HBO Max kampány az Indexen is helyet kapott – több formátumban is. Az egyik elem egy nagyméretű, videós rich media, a látványos Just-one Top Motion két nap alatt 4 620 294 AV-val futott az Index címlapján. A  hírportálon – a címlapon és különböző rovatokban – az előbbiek mellett Billboard hirdetésekkel erősítették a megjelenést, összesen csaknem 1 750 000 AV-t elérve.

Az HBO Max bevezető kampányának eredményei is jól mutatják, hogy az Indamedia Sales display megoldásai a márkaerősítés hatékony eszközei, hiszen garantálják az adott hirdetések kiemelt helyeken való megjelenését, és a lehető legeredményesebben érik el a kívánt célcsoportot.

Az HBO Max kampánya az elmúlt évek egyik legfontosabb eseménye a márka számára. Kiemelt jelentőséggel bírt, hogy ez kommunikációban is tükröződjön, nem véletlen tehát, hogy a display legjavát vetettük be mi is a kampány során. Olyan címlapi videós formátummal, mint a Just One Top Motion nemcsak a vizualitást tudtuk maximumra tekerni, de az ügyfél számára fontos reach fókuszt is biztosítottuk. Az IndaSpot termékünkkel pedig, a TV kampányt kiegészítve, addicionális kontaktust szállítottunk a 18-59-es korosztály hatékony eléréséhez – mondta el Gáspár Balázs, az Indamedia Sales értékesítési vezetője.

Látványos display megoldás a Gránit Bank legújabb kampányában

A pénzintézet választása telitalálat volt: az Indamedia Sales kínálatában elérhető Scroll-to-land  rövid idő alatt, hatékonyan szólította meg az elérni kívánt célcsoportot az Index címlapján. A látványos display megoldás lehetőséget biztosított arra is, hogy az új ügyfelek gyorsan és kényelmesen nyithassák meg folyószámlájukat a Gránit Banknál.

A megfelelő display megválasztásával nem csupán látványos hirdetések hozhatók létre. Ha látjuk és jól használjuk az egyes hirdetési formák előnyeit, kreatívan és bátran kombináljuk őket, olyan innovatív megoldások érhetők el, amelyekkel személyre szabható az adott kampány, és így maximálisan illeszkedik a kitűzött célokhoz.

Kiváló példa erre a Gránit Bank 2022. március 10. és 18. között futó kampánya, mely egy igazán egyedi formában és funkcióval jelent meg az Index címlapján. A pénzintézet számlanyitásra ösztönző hirdetéseivel desktopon és mobilon is lehetett találkozni, a koncepció alapját a tavaly már sikert hozó kampány adta, amit az időközben kialakult piaci helyzethez igazítottak.

„A korábbi szelfis számlanyitási kampányt kiemelkedően vonzó feltételekkel 2022. február 7-től indítottuk el ismét. Ezúttal is kedvező online megoldást kínáltunk mindenkinek, aki gyorsan szeretne bankszámlát nyitni, miközben a sikeres nyitáshoz kapcsolódó 10 ezer forintos jóváírás mellett az online ügyfélajánlás lehetőségét is biztosítjuk további 8 ezer forint jóváírásért az ajánló és az ajánlott számára egyaránt. Az új értékajánlat kapcsán március elejétől új célzásokkal, megemelt kerettel vittük tovább a kampányt” − mondta el Jendrolovics Péter, a GRÁNIT Bank vezérigazgató-helyettese, a lakossági üzletág vezetője.

Az Indamedia Sales az egyedi, interaktív Index címlapi megoldását, a Scroll-to-landet ajánlotta a kampányhoz. Ennek lényege, hogy látványos desktop és mobil hirdetések − Billboard, JustOne, Banner top − futottak a népszerű hírportál prémium hirdetési helyein, ezekre kattintva a felhasználók automatikusan a címlap aljára jutottak, ahol helyben elindíthatták a számlanyitási folyamatot. A Gránit Bank négynapos kampánya összesen több mint 12,5 millió AV-vel futott, a hirdetések elérése (Reach) pedig meghaladta az 511 ezret. 

ims_gra_nit_2.jpg

Az ajánlat legfőbb vonzereje abban állt, hogy a kampányt a magas látogatottságot kínáló Index címoldalán, elnavigálás nélkül lehetett lebonyolítani. Reagálva a piacon kialakult helyzetre, kerestük azokat a hirdetési lehetőséget, amelyek rövid idő alatt rendkívül magas számú elérés és azon keresztül nagyszámú potenciális ügyfélszerzés ígéretét hordozták. Ilyen volt az Indamedia Scroll-to-land megoldása is. A kampány célközönsége a digitálisan affinis, okostelefont naponta használó 25-35 éves korosztály volt, ennek megfelelő kreatívot használtunk. Megjelenésben ötvöztük a már meglévő kampányelemeinket a felülethez igazodó színekkel és formai megoldásokkal − tette hozzá Jendrolovics Péter, a GRÁNIT Bank vezérigazgató-helyettese, a lakossági üzletág vezetője.

süti beállítások módosítása