A hazai piacon egyedülálló hirdetési formátummal jött ki az Indamedia Sales

Reklámblokk az interneten?

Az Indamedia Sales június 3-án élesítette legújabb hirdetési megoldását, az IndaSpotot, amelyet – ahogy a neve is mutatja – videószpot alapú kampányokhoz terveztek, és egyfajta online reklámblokként működik.

Az Indamedia-csoport portfóliójába tartozó kiadványok hirdetési felületeit értékesítő Indamedia Sales a most piacra dobott innovációjával egy olyan, online térre alakított hirdetési megoldást fejlesztett, amely segítségével jól kiegészíthetők a televízióra tervezett reklámkampányok.

Az IndaSpot videós formátumú reklámok futtatására alkalmas, a magas elérést pedig az AdContact (AC), azaz kontaktusszám maximalizálásával éri el. A gyakorlatban ez úgy valósul meg, hogy a hirdetés napi két, előre meghatározott idősávon belül az Indamedia-portfólió összes kiadványán egyszerre jelenik meg teljes képernyőt kitöltő layer formájában. Ezzel az egyedi megoldással az IndaSpot száz százalékos láthatóságot tud biztosítani az éppen futó szpotnak.

indaspot_5.jpg

„Az alapötletet a Gemius adta, a velük való intenzív közös munka és gondolkodás remek terepet jelent a termékfejlesztéseinkhez. Az IndaSpot megalkotásakor a cél világos volt: olyan egyedi videós hirdetési megoldást akartunk létrehozni, amellyel több kereskedelmi célcsoportban maximalizálható a kontaktusszám. A Nielsen Közönségmérés adatai segítségével meghatároztuk a saját “prime time” sávjainkat, amelyekben a reklámszpotoknak akár a televíziókkal is versenyképes elérési számokat tudunk biztosítani” – mondta Abonyi Bernadett, az Indamedia Sales ügyvezetője.

Az IndaSpot naptári hétre rendelhető, legfeljebb 30 másodperces szpotokkal futtatható, melyek akár kampány közben is cserélhetők. Az Indamedia Sales minden IndaSpot-kampány közönségét külön mérőkóddal méri, és az adatokhoz teljes körű hozzáférést biztosít a hirdetők számára. További előnye, hogy a kampány és a kreatívok paraméterei rendkívül rugalmasan alakíthatók felár nélkül, és csak a kért célcsoportban leszállított AC után kell fizetnie a megrendelőnek.

„Az IndaSpot új fejezetet jelent a videós online hirdetések piacán, igazán büszkék vagyunk, hogy ezt a fejezetet mi nyithattuk meg” – fogalmazott Kovács Péter András, az Indamedia Sales értékesítési igazgatója. Hozzátette: „Az utóbbi két évben bevezetett elérés-maximalizáló megoldásaink iránti kereslet sarkallt minket további fejlesztésekre. Bízunk benne, hogy az IndaSpot lehet az az újabb slágertermék, amellyel növelni tudjuk hirdető partnereink elégedettségét.”

Az IndaSpot a ReachMax család harmadik tagjaként lépett piacra az IndaMax és IndaWeek termékek testvéreként. A fejlesztés és a kiszolgálás alapját az Indamedia Sales Gemius-szal való együttműködése adta, az adserverek közül ugyanis csak a Gemius AdOcean keretrendszere alkalmas egy ilyen komplex hirdetési formátum megvalósításához. Az Indamedia Sales az IndaSpot eredményeinek igazolásához a Gemius Direct Effect termékét használja.

Ilyen is lehet egy natív: csúcsragadozóhoz méltó formátumban mutattuk be a Ford nagymacskáját

A Ford legújabb kampánya merész és nem fél eltávolodni a megszokott hirdetési megoldásoktól. Olyan natív tartalmat rendeltek meg cégcsoportunktól, ami feszegeti a kereteket. Úgy tűnik, ez be is jött.

A Ford és az Indamedia Sales együttműködése nem újkeletű, számos kampányon dolgoztunk együtt az elmúlt évek során. A korábbiakhoz hasonlóan a mostani munkába is bekapcsolódott a Dialogue Creatives kontent csapata, akik a kreatív koncepciót és a tartalmat dolgozták ki a Ford Puma kampányhoz.

„Több sikeres közös projekt után keresett meg minket a Ford ügynöksége, a Mindshare azzal a kérdéssel, hogy milyen tartalmat készítenénk a Pumával. Az ötleteink közül az első pillanattól a természetfilmes koncepciót preferálták, de egyébként a kontent és videós csapat számára is ez volt a favorit” – mondta el Terray István, a Dialogue Creatives kontent csapatának vezetője.

A natív alapötlete egy olyan, a természetfilmek hangulatát visszaadó videó, amely a Ford Pumát mint ragadozót mutatja be. Minden apró részletre odafigyelve állt össze koncepció, hogy minden olyan fontos hangulati elem megjelenjen (például a természetfilmekre jellemző narráció), amivel jól megragadhatók és bemutathatók a Puma jellegzetességei. A forgatást egy hosszabb előkészítési fázis előzte meg, a járványhelyzet némileg nehezítette a munkát, illetve az időjárás sem volt mindig kegyes a stábhoz.

„Mivel ritkán forgatunk ilyen nagy költségvetésű videót, ezért minden résztvevőnek oda kellett tennie magát. Nagyon melós volt az előkészítő szakasz és a forgatás is, de a pandémia és az időjárás sem könnyítette meg a helyzetünket, viszont minden nehézségen átsegített, hogy egy igazi love projekten dolgoztunk” – mesélt a munkáról Terray István.

A Pumák titkos élete című film a Ford YouTube-csatornájára került, valamint Index natív cikkbe ágyazva is megjelent, de a social térben is helyet talált – többek között teaser videóként.

„Rögtön beleszerettünk az ötletbe. Ennek köszönhetően a csapatnak könnyen beindult a fantáziája és záporoztak az ötletek. A szerkesztőséggel többször is egyeztettünk, és mindig éreztük, hogy jó kezekben van a projekt. Nagy segítségünkre volt az ügynökségünk is, aki hasznos tanácsokkal, észrevételekkel segítette a munkát. A felvételek után kíváncsian várta mindenki a végeredményt, amivel nagyon elégedettek vagyunk. Sikerült egyedi, szórakoztató és mégis informatív módon bemutatni a Ford Puma modellt. Óriási szükség van ilyen projektekre, hogy a márkánk kitűnhessen a tömegből és nagyobb bevonódást érjünk el a közönségünknél” – fogalmazott Rákosi Viktor, a Ford Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft. regionális kommunikációs igazgatója.

Nagyon jó visszajelzések érkeztek megjelenés után, ezek is igazolták, hogy vannak esetek, amikor érdemes eltérni a sablonoktól, járatlan utakra tévedni autózás és kontentkészítés közben egyaránt.

A kampány indulása óta eltelt másfél hét alatt csaknem 75 ezer megtekintést ért el a videómegosztóra feltöltött videó, a natív cikket pedig közel 20 ezren olvasták az Indexen. Ugyanakkor jelentős azoknak a száma is, akik a piacvezető hírportál nyitóoldalán találkoztak a cikk ajánlójával, vagy a social felületeken látták a teasert és werk posztokat.

Hirdető: Ford Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft.
Kampány: Ford Puma
Médiaügynökség: Mindshare Médiaügynökség Kft.
Kampányidőszak indulása: 2021. május 3.

Magasra tette a lécet a Gemius AdOcean

A Media Future Zrt. által forgalmazott adserver bevezetése óta jelentősen csökkent a hirdetéskiszolgálási veszteség a cég első partnere, az Indamedia Sales értékesítési portfóliójába tartozó kiadványoknál.

Az Indamedia-portfólió kiadványai 2021. február elsején álltak át, a Gemius AdOcean adserverre, hogy még inkább korszerű és innovatív megoldásokat kínálhassanak ügyfeleik számára. A cégcsoport zászlóshajó kiadványa, az Index esetében egy évvel korábban 31 százalékos hirdetéskiszolgálási veszteséget mértek. Az új adserverre való átállásnak köszönhetően 2021. márciusára azonban 6 százalékra csökkent ez az arány.*

media_future_linkedin_v2.png

Az elmúlt évben jelentős változás történt az Indexen AV tekintetében is, amely napi átlagban 41 százalékkal nőtt egy év alatt: míg 2020. februárban 5 154 503, addig 2021. márciusban már 7 245 644 AV-t mértek a vezető hírportál oldalain. Ennek fényében még nagyobb sikernek könyvelhető el a 6 százalékos kiszolgálási veszteség, hiszen jóval magasabb AV-érték mellett realizálódott.

„Izgalommal fogtunk közös munkába februárban első adserver partnerünkkel, az Indamedia-portfólió hirdetési helyeit értékesítő Indamedia Sales-szel. A mostani számok egyértelműen megmutatták, hogy együttműködésünk igazi siker. Reméljük, hogy a jövőben további ügyfelekkel tudunk majd együtt dolgozni, és hozzásegíteni őket hasonló eredményekhez” – mondta Vándor Attila, a Gemius AdOcean kizárólagos magyarországi forgalmazója, a Media Future Zrt. vezérigazgatója.

*Forrás: Adverticum AdServer NG 2020. február és Gemius AdOcean 2021. március, teljes közönség, és e.gemius Avg. Daily Views (2020. február: Page View), teljes közönség, 15+, multiplatform total adat.

All time rekordot hozott az április a Sóborson!

Az Indamedia csoport portfóliójába tartozó gasztromagazin egész áprilisban magasra tette a lécet, a húsvéti hétvégén pedig egyszerűen kirobbanóan teljesített. A Sóbors ugyanis fennállása óta egyedülálló látogatószámot ért el április 2-án, amikor egészen pontosan 135 592 látogató böngészte oldalait.

A női lapcsalád egyik legdinamikusabban fejlődő és egyben legfiatalabb tagját áprilisban már naponta átlagosan 66 ezer, hetente pedig 349 ezer olvasó kereste fel*.

Az oldal AB státuszú elérése továbbra is kiemelkedő, minden harmadik olvasó a prémium közönséghez tartozik, köszönhetően a minőségi tartalomnak és a tartalmi fejlesztéseknek. A szakújságírók által készített, hagyományos gasztrotartalmakon túl a Sóbors foglalkozik ételintoleranciával kapcsolatos témákkal, cukor- és laktózmentes receptekkel, helyettesítő alapanyagokkal. A maradékfelhasználás, a tudatos fogyasztás szintén kiemelten fontos témákká váltak az utóbbi időben. A receptek nagyjából fele beleillik ebbe a kategóriába, illetve a vegán életmódhoz kapcsolódóan is egyre több anyag születik.

sobors_top3_latogatottsag.jpg

A magas színvonalat képviselő tartalom, a kipróbált receptek és a saját fotóval illusztrált, változatos témában készült cikkek meghozták a sikert a Sóbors számára, és ez a húsvéti hosszú hétvége számaiban is egyértelműen megmutatkozott. A magazin minden idők legnagyobb látogatottságát érte el április 2-án, amikor 135 592 olvasó érkezett az oldalra. De az eddigi második legjobb eredmény is ehhez a hétvégéhez fűződik, április 3-án ugyanis 120 972 egyedi látogató választotta a Sóborsot.**

A Sóborsnál idén a fókuszt a látogatószám stabilizálására és a közösségi oldalakon való jelenlét erősítésére helyezik, továbbá az is a tervek között szerepel, hogy saját videós anyagokkal folytatják a népszerű gasztromagazin tartalomfejlesztését.

*DTK/e.gemius 2021. április 1-26. átlag belföldi napi össz, heti össz RU
**DTK/e.gemius 2021. április 1-3. belföldi napi össz RU

Új főszerkesztő a Totalcar élén

Az ismert autós portál főszerkesztői feladatait Zomborácz Iván, a Totalbike eddigi szerkesztője veszi át Papp Tibortól, aki továbbra is marad a kiadványnál rovatvezetőként.

A Totalcar élére új főszerkesztőt neveztek ki a Totalbike eddigi szerkesztője személyében. Zomborácz Iván 2021. május 1-jétől veszi át a stafétát elődjétől. A posztról leköszönő Papp Tibor továbbra is a Totalcar sorait erősíti a Tesztek és a Technika rovatok vezetőjeként.

zomboracz_ivan_totalcar.JPGZomborácz Iván (Fotó: Rézmányi Balázs / Totalcar)

„Amikor Tibi jelezte, hogy a magánéleti okokból nem szeretné tovább vinni a főszerkesztői feladatokat, az a cél lebegett a szemem előtt, hogy a jövőben is mindenki azt a feladatot végezhesse a Totalcarnál, amiben a legjobban ki tud teljesedni. Iván az elmúlt években már sokszor bizonyította kiemelkedő szerkesztői és menedzseri képességeit, ezért nagyon örülök, hogy elvállalta a felkérést. Tibinek szeretném ezúton is megköszönni az elmúlt 8 év áldozatos munkáját – magam és az elődeim nevében is” – beszélt a csere hátteréről Perkó Rudolf ügyvezető.

Zomborácz Iván az előtte álló feladatokról és főszerkesztői terveivel kapcsolatban elmondta: „Lehet, hogy feltűnt másnak is, történt a szerkesztőségben egy generációváltás. Nehéz időszakon vagyunk túl, de van egy szuper stáb, most már jöhet az építkezés. Jó buli lesz.”

Társadalmi probléma megoldásáért kapott médiadíjat a Femina újságírója

Az Élet Kis Virága Alapítvány alapító elnökével készített interjúval Hódos Hajnalka nyerte a Magyar Újságírók Szövetsége (MÚOSZ) és a Fellowes újságírói pályázatát. A Femina újságírója díjazott cikkében a sérült gyermekeket otthon ápoló családok életét és gondjait mutatta be.

A Társadalmi problémák megoldása a nyilvánosság erejével című médiapályázatra 16 pályamű érkezett be, melyek mindegyike fontos témát járt körbe, és igyekezett a nyilvánosság erejével a megoldás irányába mozdítani a feltárt eseteket. A pályázatok között a riporttól az interjún át a tényfeltáró cikksorozatig vagy videótudósításig számos műfajban érkeztek alkotások, melyek az intézményi visszaélések feltárásától a nehéz emberi sorsok bemutatásáig sokféle társadalmi problémát mutattak be.

„A médiában dolgozók a gyakorlatból tudják: az újságírás legtöbbször szélmalomharc, de szerencsére akadnak kivételek is, amikor a nyilvánosság eszközével sikerül egy kezelhetetlennek tűnő problémát megoldani, megakadályozni vagy elrendezni. Néha egy egyszerű hír, egy riport, egy interjú indítja el azt a folyamatot, ami elvezet a megoldáshoz, máskor kitartó kutatómunkára, oknyomozásra, tényfeltárásra van szükség a pozitív végkifejlethez. Ugyanakkor mindig elengedhetetlen az újságíró elkötelezettsége, bátorsága és állhatatossága, ezt jutalmazta most a Fellowes” – mondta Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke.

A szakmai zsűri Hódos Hajnalkának ítélte oda a félmillió forintos díjat a tavaly decemberben megjelent interjújáért, melyet Völgyiné Zörgő Sárával készített. Sára két egészséges és egy sérült gyermeke mellett alapította meg férjével együtt az Élet Kis Virága Alapítványt, mely súlyosan és halmozottan sérült gyermekeket nevelő és ápoló családok helyzetét szeretné megkönnyíteni. A cikk megjelenéséig a szervezet szinte kizárólag baráti támogatásokból, felajánlásokból és pályázaton nyert pénzekből tartotta fenn magát, de a nyilvánosságnak köszönhetően egyre ismertebbé vált, több sérült gyermeket nevelő anya szerzett tudomást róluk, és sokan jelentkeztek, hogy közösséget alkotva egymást támogassák és segítsék. A nyertes cikk  itt olvasható.hajni_cikk.png„Vannak olyan élethelyzetek, olyan társadalmi csoportok, amiket a média nem kedvel túlságosan, szebben megfogalmazva: nem kapnak elegendő figyelmet. Ezek a szegénység, a cigányság, a fogyatékossággal élők. Ilyen perifériára szorult csoport a sérült, fogyatékos gyermeket ápoló családok is. Nagyon kevesen látnak bele egy ilyen nehéz életbe. Szerettem volna megmutatni, hogy élnek ők, milyen nehézségekkel kell szembenézniük, és azt, hogy még egy ilyen küzdelmes életbe is belefér az, hogy segítséget nyújtsunk másoknak, a sorstársainknak” – árulta el a Femina újságírója az interjú céljáról.

Hódos Hajnalka tartott attól, hogy a személyes ismeretség miatt túlságosan bevonódik, ami az interjú hátrányára válik. A végeredményt látva viszont úgy véli, éppen a kettejük között levő baráti viszony miatt lett az írás annyira emberi. Az elismeréssel kapcsolatban elmondta: „Nagyon örülök a díjnak. Több mint egy évtizede dolgozom újságíróként. Ez alatt az idő alatt az olvasóim szeretete volt az egyetlen visszajelzés, amit a munkámmal kapcsolatban kaptam. A Sárával készült interjú rövid időn belül a második díjat hozta nekem, ez komoly visszajelzés nekem. Most valóban a helyemen vagyok, arról és úgy írok, hogy annak értelme és eredménye van” – tette hozzá a Femina újságírója.

Kreutz László, a Fellowes Hungary ügyvezetője a pályázat ötletével kapcsolatban megjegyezte, hogy olyan újságírói tevékenységet szerettek volna díjazni, aminek hatására egy fontos társadalmi ügy reflektorfényt kap, amivel elindulhat valamiféle pozitív változás.

„Felemelő volt a sok nagyszerű pályamunkát olvasni, valamennyi zsűritag nevében mondhatom, hogy igen erős mezőnyben lett Hódos Hajnalka anyaga a nyertes. Nehéz volt a döntés. Gratulálunk neki!” – mondta Tüske Gabriella, a Well PR munkatársa, a Fellowes Hungary kommunikációs tanácsadója.

Stabilan egymillió felett az Index napi látogatottsága

Tovább erősödött az Index: 2021 márciusában ugyanis folyamatosan egymillió feletti egyedi látogatószámot tudott hozni a piacvezető hírportál. Az Index egyébként ezzel az egész hónapot is megnyerte a napi átlagos látogatószámok tükrében.

Az év harmadik hónapja újabb sikereket hozott az Index számára, hiszen a március 31 napjából 26 napon szerezte meg a leglátogatottabb online kiadvány címét. Az év első felének statisztikái alapján nem kérdés a tendencia: az Index januárban 18 napon szerezte meg az első helyet, februárban már 28 napból 20 alkalommal büszkélkedhetett a legtöbb olvasóval.

Talán nem meglepő, hogy az Index az egész márciust megnyerte a napi átlagos 1 117 483 látogatószámával. Ezen a téren is megfigyelhető az Index erősödése, hiszen a Gemius belföldi látogatottsági adatai alapján januárban naponta átlagosan 890 142 felhasználó böngészte az Index oldalait, februárban már naponta átlagosan 940 557 olvasó érkezett az Indexre. Ezekkel az eredményekkel pedig mindkét hónapban maga mögé tudta utasítani a többi magyar site-ot, és ez most márciusban sem volt másként.

index_stat_marc_v3_1.png

A havi views, azaz a megtekintés számában is magasan nyert az Index. A 222 835 755 views mutatójával csaknem 70 százalékkal előzte meg a második helyen lévő Origót (131 743 894), illetve kiugró teljesítménye több mint kétszerese a 24.hu-n ugyanebben az időszakban mértnek (99 197 903).

index_stat_marc_v3_2.png
Az oldalon töltött időt nézve is megelőzött minden hazai oldalt az Index. Egy olvasó átlagosan 1 óra 16 percet töltött márciusban az Indexen, míg az Origo oldalait 45 percig, a 24.hu-t pedig 37 percet böngészték a felhasználók.

Az Indamedia csoport zászlóshajó kiadványa tehát folyamatosan erősödő teljesítménnyel immár harmadik hónapja vezeti a látogatottsági listát. A csúcsnap március 4-én volt, amikor 1 458 532 olvasó kereste fel a piacvezető hírportált, ezt követi a március 25. 1 337 016 és a március 18. 1 267 384 egyedi látogatóval.

index_stat_2021_marc_top_3.jpg

Az Indamedia többi kiadványa is sikeresen zárta a márciust: a Femina például februárban napi átlag 603 534 olvasót tudhatott magáénak, a márciusi adatok szerint azonban már naponta átlagosan 619 423 látogató kereste fel a piacvezető női portált.

Kívül-belül megújult a Napi.hu

Nemcsak új arculatot kapott a népszerű gazdasági portál, hanem szerkezeti változásokon is keresztülment. Az átláthatóbb és letisztultabb nyitóoldal új elemekkel bővült, illetve hamarosan videós és podcast anyagokkal is kiegészül a tartalom. Az új honlap új hirdetési lehetőségek előtt is megnyitotta a kaput, így egyedi igényeket is ki tudnak szolgálni.

Az elmúlt fél évben gőzerővel folyt a munka a Napi.hu szerkesztőségében, hogy 2021. március végén modernebb megjelenésű, korszerűbb honlapot mutathassanak be. A tervek előkészítése természetesen korábban kezdődött, a megvalósítás azonban az elmúlt 6-7 hónapban zajlott.

A korábbi arculatot körülbelül 7-8 éve kezdte el használni a Napi.hu, akkor még más elvárásoknak kellett megfelelnie egy hírportálnak, kevesebb volt az okostelefon és a tablet is. Ezért is tartották fontosnak, hogy egy mobileszközökön is igényes megjelenésű, rugalmas és gyors oldalt hozzanak létre, miközben a desktopos elérésüket is javítani akarták. Az új irány kialakításánál lényeges szempont volt, hogy új karaktert kapjon a Napi.hu, és határozottan megkülönböztethető legyen más oldalaktól. 

napi_zold_n_800_x_450.jpg

A projektet Szabó Dániel, a lap főszerkesztő-helyettes koordinálta. Az előkészítő fázisban Kristóf Réka dizájnerrel több tucat külföldi – köztük szlovák, szlovén és francia – oldalt néztek át, és gyűjtötték össze azokat a megoldásokat, amelyeket a Napi.hu új koncepciójába szerettek volna beépíteni. A kiválasztott elemeket egyenként gondolták tovább, és számos egyedi ötlettel gyúrták össze – ezeket tökéletesítette Kristóf Réka, és ezt követően indult meg a fejlesztés.

A megújítás során elhagyták a korábbi narancssárga színt, lecsiszolták a dizájnt, hogy áttekinthetőbb felülettel és többféle, új tartalommal tudják kiszolgálni a portál olvasóit és hirdetőit egyaránt. Az üzleti és közéleti cikkeket pedig hamarosan videók és podcastok is kiegészítik.

„A Napi.hu már több mint 20 éves, és sok szempontból teljesen egyedi tartalmat állít elő, sok saját témával, amivel nem foglalkoznak más hírportálok, miközben minden fontos gazdasági és közéleti aktualitást feldolgozunk. Úgy éreztük, hogy ezt a saját hangot akkor erősíthetjük meg, ha egy friss, modern és teljesen tartalomfókuszú dizájnt készítünk, elhagyjuk a magyar híroldalak közötti gyakori narancssárgát, ezzel az új zöld arculattal is megmutatjuk, hogy ez egy másik oldal, ahol feltesznek olyan kérdéseket is, amit máshol nem” – foglalta össze az új arculat mögötti célokat Szabó Dániel.

web_development.jpg

Az új címlapon csoportosítva szerepelnek az aktuálisan legérdekesebb hírek és események, a címkék segítségével pedig a fejlemények folyamatosan követhetők úgy, hogy az előzményeket is látják az olvasók. A cikkek végén pedig nincs szükség külön kattintásra: az oldal aljára görgetve a címlap jelenik meg újra, hogy könnyebb legyen egyszerre elolvasni az összes hírt. 

A főszerkesztő-helyettes a tartalomfejlesztés irányairól beszélve elmondta: „Nagyon erős szakmai stábunk van, egészségügyről, ingatlanról, energetikáról, kiskereskedelemről, de az uniós ügyekről is sok olyan témát hozunk, amikkel mások nem foglalkoznak, az olvasóknak ezeket tettük elérhetőbbé az újragondolt címlappal, cikkoldalakkal. Hamarosan pedig podcastekkel és videókkal is segítjük a tájékozódást, hogy tényleg bárki számára üzlet legyen a hírből.”

A külső-belső átalakulás a hirdetési megoldásokra is kiterjedt, a Napi.hu és az Indamedia Sales ezentúl a legkülönbözőbb hirdetési igényekre is képes lesz egyedi és exkluzív megoldásokkal reagálni.

A fejlesztést Göcsei Gábor programozó vezette, az új design Kristóf Réka és Szabó Dániel ötleteiből született meg. 

Márciusban 1 millió felett az Index

Az Indamedia-portfóliójába tartozó hírportál hónapról hónapra erősödik, maga mögé utasítva a többi hazai online kiadványt. Márciusban nem volt olyan nap, hogy nem egymillió felett lett volna az Index egyedi látogatószáma.

Egyre jobban látszik a tartalmi, vizuális és egyéb területen megvalósult fejlesztések hatása az Indexnél, januárban és februárban is sikerült ugyanis megszereznie a látogatottsági lista első helyét a napi átlag látogatószám alapján. A hírportál oldalait naponta átlagosan 890 142 felhasználó böngészte az év első hónapjában, míg a következőben már átlagosan napi 940 557.

A tavasz azonban további lendületet és kiugró eredmény hozott: márciusban eddig minden nap egymillió feletti látogatószámmal zárta a napot az Index. A csúcsok csúcsa március 4-én volt, amikor nem kevesebb mint 1 458 532 felhasználó látogatott el a hírportálra. Ez azt is jól mutatja, hogy az Index továbbra is az első számú hírforrás az olvasók számára: ha itthon vagy a világban történik valami, akkor az Indexre sietnek az emberek információért.

index_stat_marc1_10_1.jpg

Ez azt is jelentette, hogy – március 10. kivételével – minden nap a legtöbb olvasó az Indexet választotta. A látogatókról elmondható, hogy 80 százalékuk a 18-59 év közöttiek táborát erősíti, napi átlag 857 902 egyedi látogató érkezik a hírportálra ebből a széles kereskedelmi célcsoportból.

Az Index az oldalon töltött időben is abszolút vezető: az olvasók átlagosan 30 percet töltenek az oldalon, kétszer annyit, mint a 24.hu-n (15 perc 25 mp). De nem csak ebben ért el jobb eredményt: a 2021. március 4-i csúcsnapon a 24.hu 1 059 644 egyedi látogatóval lett második, azaz az Indexnek 37 százalékkal sikerült megelőznie a második legolvasottabb oldalt ezen a napon.

*Forrás: DKT/eGemius.com 2021. január-március

Az énidő kerül a középpontba a Femina új kampányában

Az új arculat mellett tartalmi fejlesztésekkel is erősíti pozícióját a Femina.hu, amely a Indamedia-csoport egyik sikertörténetévé vált a látogatottsági adatok alapján. 2020 második felében egyértelműen megszerezte a piacvezető pozíciót a magazinok között, most induló kampányában az „Énidő.Veled” szlogennel mutatja meg új lendületét, és az irányt, amelyet kitűzött maga elé.

Sikeres évet zárt tavaly a Femina, és ugyanilyen erősen nyitotta az újat, stabilan tartja az iramot a legnagyobb hazai hírportálokkal. Idén már két napon is kiérdemelte a második leglátogatottabb site-nak járó helyezést az összes magyarországi online kiadvány között. Januárban naponta átlagosan 644 964, februárban pedig 603 534 belföldi látogatót* tudhatott magáénak – ezzel mindkét hónapban a negyedik legolvasottabb hazai kiadvány pozícióját szerezte meg.

Tavaly év végén már elkezdődött a Femina megjelenésének felfrissítése, a többi között egy színesebb, dinamikusabb arculat is jelezte, hogy új lendületet vesz a kiadvány, és kész versenybe szállni a legolvasottabb hazai site-okkal. A Femina grafikusa, Zsédely Teri által megálmodott dizájnt Fejér Roxána vezető programozó keltette életre, aki a kiadvány indulása óta fejleszti az oldalt.

A megújult Femina a 21. századi nő igényeihez igazodik, a lapvezetés törekvése, hogy tartalmaik informatívak, hasznosak legyenek a célcsoport számára, és túlmutassanak a nőket érdeklő általános témákon. Ehhez igazodva, és ezt kiegészítve érkezett meg az új arculat, melyben a legnagyobb dizájnváltás a címlapon történt: egy még inkább magazinos, nagyon színes és modern megjelenéssel célozták meg az olvasókat. A dizájnon túl februárban a szlogen is változott: "Femina - Énidő. Veled."

femina_uj_arculat_2021_fekvo.jpg

„Lehet, hogy elcsépelten hangzik, de a mai torzult világban igenis szükség van arra, hogy több időt töltsünk magunkkal, nagyobb önismeretre tegyünk szert, és olyan dolgokkal foglalkozzunk, amik valóban kikapcsolnak és feltöltenek. A Femina felelőssége pedig, hogy ebben segítséget nyújtson” – mesélt az új szlogen mögötti üzenetről Rácz Brigitta, a Femina.hu főszerkesztője.

A szlogenhez igazodva a tartalomfejlesztés is folytatódik. Továbbra is jellemzőek lesznek a színes, változatos témák, egyre több szakértői anyag, publicisztika, nagyinterjú, illetve szórakoztató tartalom jelenik meg a Femina oldalain.

„Olyan témákat dolgozunk fel, amelyek valóban informatívak, igényesek, ha kell komolyak, mindig alaposak, de szórakoztatóak is, hogy a kikapcsolódást is megtalálják olvasóink. Ténylegesen olyan anyagokat készítünk, amelyek a 21. századi nőket érdeklik” – foglalta össze Rácz Brigitta.

racz_brigitta_femina_1000x1500.jpg

A kívül-belül megújult Femina népszerűsítését kampány is támogatja, melynek első szakaszában egy 10+1 részes interjúsorozat indult az ország meghatározó nőivel. Szily Nóra interjúalanyaival arra keresi a választ, hogy mitől nő a nő a 21. században? A köztéri hirdetésekkel párhuzamosan, március 8-án, Nőnapon televíziós reklámkampány is indul, amely szintén erre az alapkérdésre reflektál, emellett a FeminaShopot is feltöltötték olyan környezettudatos termékekkel, amelyek nem hiányozhatnak a 21. századi nő kelléktárából.

A Femina megújításáról, a tervekről és a kampány részleteiről a lap főszerkesztője egy nagyobb lélegzetvételű interjúban is beszélt, amely teljes terjedelmében itt olvasható. Rácz Brigitta szerint a Femina mai sikerei a múltban keresendők. 14 évvel ezelőtt, az induláskor kis költségvetés állt rendelkezésükre, a lelkesedésük viszont annál nagyobb volt. Mint mondta, az oldalt a szív vitte előre, illetve a tudatos építkezés, és ezek mind a mai napig meghatározók számukra.

*Forrás: DKT/e.gemius.com 2021. január-február

süti beállítások módosítása