A nőket is érdeklik az autós cikkek

A nőket is érdeklik az autós cikkek

Hihetetlennek tűnhet, de igaz, elvégre 2019-et írunk, nem tegnap gurult le az első Ford T-modell a futószalagról, szóval az a felvetés, hogy autós cikkeket csak férfiak olvasnak, az egy az egyben fake news. Ezért is vagyunk olyan büszkék a női kiadványainkra, ahol megjelennek ilyen macsó témák is. A tudatos, okos és vagány olvasóik pedig kimondottan szeretik ezeket az autós tartalmakat.

 

Az biztos, hogy a női olvasókat elsősorban a hasznos és aktuális információk érdeklik , legyen az egy kreszben történő változás, vagy szezonális aktualitás. Ezen túlmenően viszont szívesen megismerkednek még egy-egy új márkával vagy modellel is, melynek nem a technikai paramétereire kíváncsiak elsősorban, hanem annak a való életben való funkcionalitására, hogy milyen használat közben, és megfelel-e az az adott személy életstílusának, családi állapotának.

2018-ban a Suzukinak készült egy 4 részes cikksorozat a Feminán. Minden részben másik modellt mutattak be, de úgy, hogy az egyes modellekhez különböző témákat, életérzéseket és szituációkat társítottak. A Mazda 3 kampányában a stílusos, nagyvárosi, divatkedvelő nőket szólították meg, ahol a cél a design és a vezető összhangjának hangsúlyozása volt, amit Szabó Patrícia fotózásával sikerült elérni.

A Dívány pedig örömmel feszeget olyan kérdéseket, hogy miért nem használják a külső sávot a lassabban haladók az autópályán, vagy, hogy mivel páramentesítheted a szélvédődet, na meg, hogy miért esik mindenki a gyorshajtáscsapdákba az M3 bevezetőn.

Autókról írni hagyományosan inkább a férfimagazinok jellemzője, az elmúlt évek tapasztalataiból azonban egyértelműen kiderült, hogy a téma abszolút bejön a női olvasóknak is. Ez nem is véletlen: vezetni nemtől függetlenül szinte mindenki vezet.  A Dívány persze nem a legújabb járművek tesztelésére vagy a technikai adatokra koncentrál, sokkal inkább az autózáshoz kapcsolódó lájfhekkekre, és olyan kérdésekre, ami vezetők ezreit érinti

- mondta Sákovics Diana, a Dívány főszerkesztő-helyettese.

 

Mit jelent az, hogy Quality Placement?

Mit jelent az, hogy Quality Placement?

fireshot_capture_1566_index_gazdasag_https_index_hu_gazdasag_teszt01.jpg

Ez a szerdai nap is úgy indult, mint a többi, de június 12. mégis kicsit más volt, mint egy átlagos hétköznap. Az Index, a Dívány és a Totalcar cikkeit olvasva feltűnhetett, hogy egyes hirdetéseknél megjelent egy logó, amin az szerepelt, hogy

Quality Placement.

 

Mi történt? Mi változott? Csak annyi, hogy felhívtuk a figyelmet arra, hogy az eddig is kiemelt helyen lévő hirdetések milyen minőségi tartalmi környezetben és magas láthatósági értékeket elérve jelennek meg. Ennél persze jóval összetettebb dologról van szó, de ahogy a viewability-re vonatkozó mérési adatok transzparens módon, bárki számára elérhetők, úgy a Quality Placement minőségbiztosítási tájékoztatója is szabadon olvasható.

Itt lehet megnézni, hogy milyen elvek mentén alakítottuk ki az Indamedia csoport mindenkori céljait hűen tükröző, márkabiztonsági szempontból kimagasló, technológiai szempontból pedig a legmagasabb szintű szolgáltatást lefedő Quality Placementet. 

Minden, amit a Napi.hu-ról tudni érdemes!

Minden, amit a Napi.hu-ról tudni érdemes!

 Az utóbbi időben beszámoltunk már arról, hogy milyen nagy számokat ért el az Index az EP-választáskor. Sőt! Összeszedtük, hogy a 2019-ben történt breakingek esetében mennyire megugrott a lap olvasottsága. A számok alátámasztották Tóth-Szenesi Attila szavait, hogy "Az index terepe az, amikor van miről írni. Ha valami történik a világban, akkor sokkal többen olvassák az Indexet, mint egyébként."

Az Indamedia Sales viszont nem csak az Indexet értékesíti. A portfóliónkban található a magyar web meghatározó oldala, a cégcsoportunk pénzügyi-gazdasági kiadványa, a Napi.hu is. A főszerkesztő Domokos László, illetve a lap újságírói meséltek arról, hogy minek köszönhető az egy év alatt elért 22%-os növekedésük, hogy a havi 1,8 millió egyéni látogatót miként tájékoztatják az energetikai szektorról, egészségügyről, ingatlanpiacról és a kiskereskedelmi témákról.

Íme néhány érdekesség a Napi.hu-ról

Egy kis gyorstalpaló arról, hogy mitől is olyan meghatározó oldal a magyar weben a cégcsoportunk pénzügyi-gazdasági kiadványa, a Napi.hu.

Közzétette: Indamedia Sales – 2019. június 7., péntek

Jól indult a nyár a Feminán

Jól indult a nyár a Feminán

femina.jpg

A június beköszöntével, a nyári szünet és a szabadságolások közeledtével a Femina is elkezdett hangolódni a szezonra. A hónap első vasárnapján közel 600 ezer ember olvasta az oldalt, amivel több mint 2 millió oldalletöltést ért el.

Az adatok alapján azt láttuk, hogy június 2-án a destkopos elérésünk változatlan volt, viszont a mobilról érkező látogatók száma látványosan megugrott. Ez leginkább a telefonon, mobilneten is könnyen és gyorsan fogyasztható tartalmainknak volt köszönhető

- mondta Burányi Róbert a Femina Media Kft ügyvezető igazgatója, aki reméli, hogy továbbra is hasonlóan szép számokat fog elérni az oldal.

Tartalmilag azt tudjuk garantálni, hogy a most vasárnapi cikkekhez hasonló, vízpart mentén is könnyen fogyasztható, érdekes, figyelemfelkeltő és szórakoztató cikkeink mellett az esti órákban a komolyabb hangvételű írások, interjúk, kutatásokat feldolgozó egészségügyi anyagok között is böngészhetnek a Femina.hu olvasói

- közölte Burányi Róbert.

 

Nagyot nőtt az Index, ami felelősséggel jár

Nagyot nőtt az Index, ami felelősséggel jár
A 20 éve indult oldalt ma már senkinek sem kell bemutatni. Rengeteg változáson ment keresztül az Index, de az megmaradt, hogy továbbra is bármiről szabadon lehet írni. Ezek a tartalmak pedig havi 3,5 millió egyéni látogatót érdekelnek. Ez a szám 560 ezerrel nagyobb a 2018. márciusi adatokhoz képest.
Van egyfajta nyomás rajtunk. Ezt a felelősséget érezzük, és ez nagy. [...] Egyrészt a növekedés betudható annak, hogy fogynak az újságok körülöttünk, az emberek ugyanakkor ki vannak éhezve a hírekre. Az olvasó pedig feltételezi, okkal, hogy az Index egy hiteles hírforrás. Látszik, ha valami történik a világban, akkor sokkal többen olvassák az Indexet, mint egyébként. Nekünk ez az igazi terepünk, de remélem, hogy az új tartalmainknak is betudható a növekedés
- mondta Tóth-Szenesi Attila, a lap főszerkesztője, aki itt az olvasói visszajelzések alapján is nagyon sikeres Mi Vidékünk projektre, a Grecsó Krisztiánnal és Dragomán Györggyel elindult írói tárcákra, az angol nyelvű Index in Englishre, a rendszeres külföldi riportokra és a tévés színvonalú élő tudósításokra gondolt. 

Az elmúlt 20 év egy két napos buliban ért össze. Az olvasók személyesen találkozhattak a lap újságíróival, meg lehetett hallgatni a pódiumbeszélgetéseket, részt lehetett venni Barakonyi Szabolcs által vezetett tárlatvezetésen, ami a díjnyertes indexes fotókat mutatta be, de voltak még koncertek, torta, sőt, szelfigép is. A tervek szerint a jövőben több ilyen lesz. 

Óriási számokat hozott az Index az EP-n

Óriási számokat hozott az Index az EP-n

europavalaszt_ims_v3.jpg

Ha az Európa Parlamenti választás egy verseny lett volna, amit kattintásszámokban mérnek, akkor azt az Index hatalmas fölénnyel megnyerte volna. 2019 eddigi legjobb látogatottságát érte el az oldal, ami még a választás másnapján is erősen érződött.

Az idáig megjelent 38 cikk, az eredmények folyamatos, percről percre történő közlése és elemzése, a TV-minőségű élő közvetítések, a terepről bejelentkező és tudósító kollégák gondoskodtak arról, hogy az Index – más közéleti eseményekhez hasonlóan - ezúttal is maga mögé utasítsa a többi hazai híroldalt. Vasárnap 1 115 063, hétfőn pedig 1 206 969 egyedi felhasználó böngészte és olvasta az Indexet, akik mind a két nap több mint 9 millió oldalletöltést generáltak.   

Erre jött még az applikáción keresztül érkező olvasók jelentős, 167 ezres száma, ami 30%-kal több, mint egy átlagos napi forgalom.

Bajnokok elérése az Index Sport rovatában

Bajnokok elérése az Index Sport rovatában
bl_stat.png
A Bajnokok Ligája mindkét elődöntője bebizonyította, hogy a futballban a lehetetlen nem létezik. A Liverpool és a Tottenham úgy futott ki a második félidőre, hogy három gólt kellett lőniük legalább, és egyet sem szabadott kapniuk. A Barcelona és az Ajax volt az ellenfél. És megcsinálták. Most őket ünnepli a világ, de a döntőt csak az egyikük nyerheti meg, még ha mindketten meg is érdemelnék. A döntőben is nagy dráma lehet. Tartson velünk. - erre szólítja fel az Index olvasókat Ághassi Attila, amiben igazából csak csatlakozni tudunk hozzá. 
A Bajnokok Ligája bivalyerős eléréseket produkált és még nincs vége. 
Május nyolcadikán az Index Sport rovata 620 375 oldalletöltést ért el, ami egy 40%-os növekedés az átlagos olvasottsághoz képest. (máj. 1-7. átlaghoz hasonlítva) Izguljon velünk az Index hasábjain a BL végéig!
Ha kiemelt időszakot keresel kampányodhoz, és még a sport, mint téma is profilodba vág, akkor keresd fel sales-es kapcsolattartód és kövess minket a közelgő nagy sportesemények alatt is, hiszen hasonló számokat várunk a vizes vb, a Magyar Nagydíj, a Kajak-kenu vb és a Női kosárlabda Eb-től is.

Autómárka szerint céloznád hirdetésed? - avagy tövig nyomtuk az ident pedált

Autómárka szerint céloznád hirdetésed? - avagy tövig nyomtuk az ident pedált
identmarka.png
Adatvezérelt kampányainkkal koncentráltabban érheted el portfóliónk kiadványain szörfölő célközönséged. Klasztereink rengeteg témát és érdeklődési kört fednek le, az egyik legnagyobb kategória az Autós klaszter, ami régóta működik, marketinges szíveket megdobogtató statokkal.
Célunk, hogy ezeket folyamatosan finomhangoljuk, így hirdetőink még személyre szabottabb kampányokat futtathatnak felületeinken.
Az autós klaszter újdonsága, hogy hamarosan az itthon forgalmazott márkák alkategóriáira is bonthatók lesznek az ident kampányok, ami kitűnő lehetőség egy modellváltást vagy akár egy szervizajánlatot kommunikáló cégnek.
A fejlesztés új kapukat nyit meg az autógyártó cégek, forgalmazók és a velük foglalkozó ügynökségek, médiatervezők és kampánymanagerek számára. Ha magadra ismertél, feltétlen keresd meg sales-es kapcsolattartód!

Igaz történet egy álommeló mögött

Igaz történet egy álommeló mögött

5erzek_post.png

Az utóbbi idők egyik legegyedibb és egyben kedvenc projektje az új Mazda 3, a Mindshare és az Indamedia Sales közös dobása volt. Úgy kellett egy autó márka üzenetét átadni, hogy közben egy betűt nem kellett lóerőkről, köbcentikről, fogyasztásról és nulláról százra való gyorsulásról írni. A kampány fő üzenete a művészi kifinomultság volt, utalva a Mazda 3 belső terének kidolgozottságára. Ebből kiindulva született meg az Öt érzék nevet viselő tematikus blog, ahol egy napon keresztül jelentek meg olyan neves szerzőktől cikkek, mint Fáy Miklós, Gundel Takács Gábor, valamint olyan ismert indexes arcok posztjai, mint SzabóZ és Zubreczki Dávid. 

Úgy fért meg egymás mellett Gustav Mahler, a Királyi Opera zeneigazgatójának Budapesten töltött éveiről szóló írás, a konyhaművészet befogadásának nehézségeit feszegető elbeszélés, vagy a világ legjobb múzeumait felsoroló poszt, hogy a keretet a Mazda adta, de a szerzők önazonosak tudtak maradni. A legjobb blogoknak otthont adó i2 címlap egy teljes napra a kampányhoz passzoló arculatot kapott. Így egy reklámzajtól mentes környezetben találta magát a látogató, aki rákattintott az Öt érzék valamelyik tematikus cikkére.

A 12 posztot folyamatosan adagolva kínáltuk az i2 címlapi vezetőben és környékén, ahol egy időben három-öt poszttal találkozott a látogató, amelyek végén pedig további három érdekes cikket is ajánlottunk ugyaninnen, az Öt érzék blogról. A kampány egy napig tartott, de a tematikus blog, a szerzők által készített bejegyzések továbbra is elérhetők.

Mazda jóváhagyásával örömmel közöljük a kampány adatait: az i2 címlapon 129 100 alkalommal kattintottak az tematikus posztokra, amik 25 300 egyedi felhasználót értek el. Az Index címlapi dobozban még magasabb számokat hozott a kampány: 2 576 000 AV-t és 485 400 egyedi usert értünk el. (Forrás: DKT-Genius 2019.04.04.)

A Mazda Magyarországnak és médiaügynökségének, a Mindshare-nek köszönjük a megbízást és a bizalmat, szerzőinknek pedig a remek munkát.

Ha te is szeretnél egy ilyen egyedi és sikeres tematikus napot, ami 24 órára meghatározza az egész i2 címlapját, akkor írja a sales@indamedia.hu címre, és kérj tőlünk ajánlatot!