Ez volt Veszprém

Ez volt Veszprém

posztveszprem-02.png

Elértünk a Mi Vidékünk sorozat egy újabb állomásának végéhez. A július 11-től, augusztus 4-ig tartó Veszprém megye igen termékenyre sikerült, ugyanis az indulás óta itt született a legtöbb anyag, 35 cikk és 2 videó formájában, valamint a legmagasabb olvasottság is. Nem véletlen, hiszen tombol a nyár, a Veszprém állomás pedig a Balatont is magában foglalta, ezért volt alapanyag bőven a történetekhez, beszámolókhoz.
 A cikkek összesen 1,9 millió PI-t értek el, míg a videókat 153 000 alkalommal indították el.

Fő támogatóink egyike a Nestlé volt, aki a balatoni részeket szuperül kihasználva építette a Balaton szeletnek kampányát. Ezúton is köszönjük a közös munkát!


Épp csak egy szusszanásra búcsúzik a Mi Vidékünk, augusztus 12-én ugyanis Csongráddal folytatjuk!
Egyedi ajánlatért keresd sales-es kapcsolattartód!

Szupertanár kerestetik!

Szupertanár kerestetik!

tanar2.jpg

Imádjuk a Dívány projektjeit, mert sorra fognak bele a kreatív, jópofa és társadalmilag fontos kezdeményezésekbe. Az Év Szupertanára versenyt is már harmadik alkalommal szervezik meg. Igen, a Dívány most is keresi azokat a vállalkozó szellemű, jófej, új ötletekkel teli pedagógusokat, akik egyedi és rendhagyó módon keltik fel diákjaik érdeklődését.

Mi a verseny apropója?
A kütyüfüggő, digitális világban szocializálódott generációt igen nagy kihívás lefoglalni valamivel, ami nem köthető az okostelefonjukhoz. A tanároknak persze mindig is őrült nehéz dolga volt a diákok figyelmét és tiszteletét kiérdemelni, ami most, 2019-ben még nehezebb, mint bármikor korábban. A Dívány hisz abban, hogy egy pedagógus kisugárzása, fellépése és módszerei jelentik a kulcsot a diákok figyelméhez és motivációjához, ezért szeretné a Lidl-el karöltve megjutalmazni a legkreatívabb jelentkezőt és ezzel együtt inspirálni a szakma további képviselőit.

Ha ismersz olyan tanárt, aki szerinted ötletesen tartja az óráit, mindenképp oszd meg vele a versenyfelhívást, esetleg, ha pedagógus vagy és a fenti sorokat olvasva magadra ismertél, mint szupertanárra, akkor ne habozz, jelentkezz a versenyre!

Mi szükséges a részvételhez?
A jelentkező írja le 1 oldalban, milyen kreatív módszereket vet be a tanításban, csatoljon az anyaghoz képeket, videókat, amit a zsűri biztosan szeretni fog. A pályamunkát a szupertanar@divany.hu címre kell elküldeni augusztus 5-ig! 

A Lidl  több mint 1 millió forint értékben ajánl fel nyereményeket az egyes helyezettek számára. Ezekről bővebben itt tájékozódhatsz.

Ha hirdetőként érdekelnek a hasonlóan kiemelt és izgalmas projektek, keresd ajánlatért sales-es kapcsolattartód!

Most könnyen és gyorsan hirdethetsz a Mi Vidékünk veszprémi cikkeiben

Most könnyen és gyorsan hirdethetsz a Mi Vidékünk veszprémi cikkeiben

Gondoltál már arra, amikor a Mi Vidékünk projekt egy cikkét olvastad, hogy de jó lenne itt megjelenni a helyi, jelen esetben veszprémi kötődésű vállalkozásoddal? Hogy abszolút passzolna a tematikába a céged üzenete, ami a megyéhez köthető? Ha igen, akkor most itt a lehetőség, hogy szinte pár kattintásból elindíts egy foglalást a banneres hirdetésedre. Erre jó a Popup Store-unk, ahol most 50 és 500 ezer forintért lehet AV-t venni.

Látogass el a Popup Store felületére!

Változások az Indamedia Zrt. és az Index.hu Zrt. vezetésében

Változások az Indamedia Zrt. és az Index.hu Zrt. vezetésében

Andacs Botond az Indamedia Zrt. gazdasági igazgatója

andacs_botond.jpeg

Fotó: Németh Sz. Péter

Az Indamédia cégcsoport gazdasági csúcsvezetői posztot hozott létre. Ziegler Gábor felkérésére július 15-től Andacs Botond tölti be ezt a pozíciót, hogy javítsa a vállalat gazdálkodási folyamatait.

“Botond feladata lesz a cégcsoportot képviselni gazdasági kérdésekben, valamint pénzügyileg és gazdálkodási téren összehangolni a leányvállalatok működését” - mondta el Ziegler Gábor, az Indamédia csoport vezérigazgatója.

“Az Indamedia ma a hazai piac egyik vezető kiadó vállalata és úgy gondolom, hogy ennek a pozíciónak a létrehozásával tovább tudjuk növelni a hatékonyságunkat, és megőrizzük helyünket a piacon. Ezért nagy megtiszteltetés számomra, hogy engem kértek fel erre a feladatra, hogy a cégcsoporthoz tartozó kiadványok gazdasági tevékenységét igazgassam" - tette hozzá Andacs Botond.

Andacs Botond közgazdász, közel húsz éve dolgozik az online médiában. Több médiumnál is vezető szerepet töltött be: korábban a Napi.hu termékmenedzsere, majd a Port.hu ügyvezetője és számos kisebb kiadvány lapigazgatója, majd az Index.hu vezérigazgatója volt.  

Újra Pusztay András az Index vezérigazgatója

pusztay_andras_1.jpg

Fotó: Gyarmati István

Dr. Bodolai László, a társaság igazgatóságának elnöke július 15-ével Pusztay Andrást nevezte ki az Index.hu Zrt. vezérigazgatójának. A szakember, aki korábban már hat éven át állt a médiavállalat élén, az Indamedia Zrt. gazdasági igazgatói pozíciójába távozó Andacs Botond helyére érkezik.

„Nincs másik. Erre gondoltam a felkérés pillanatában. Volt idő, amikor úgy éreztem, hogy az Index erősebb lehet nélkülem. Akkor fel is álltam. De ha most rám van szükség, akkor itt a helyem. Ez érzelmi kérdés.” - fogalmazott  az új vezérigazgató, aki a cég médiapiaci pozíciójának további erősítését tűzte ki céljául. 

Pusztay András közgazdász, 20 éve dolgozik a médiában. Eleinte a Magyar Rádió, majd az Inforádió és a TV2 riportere, később a Magyar Televízió felelős-szerkesztője és műsorigazgatója volt. 2011-től 2017-ig vezette az Indexet. A hírportáltól való távozás után a Sziget Kulturális Menedzseriroda marketingigazgatója lett. Az elmúlt hónapokban pedig egy startup vállalkozás, a parkolást forradalmasító Rollet marketingvezetője volt.

„Pusztay András érkezése is azt a célt szolgálja, hogy garantálva lássam az Index hosszú távon eredményes működését. Ugyanezért éreztem fontosnak felkérni a bevételeink döntő részét szállító Indamedia Zrt. vezetőjét, Ziegler Gábort is, hogy csatlakozzon az igazgatóságunkhoz.” – fogalmazott Dr. Bodolai László a Magyar Fejlődésért Alapítvány kurátora. 

Sztárt csinál a kutyádból a Dívány és a Huawei

Sztárt csinál a kutyádból a Dívány és a Huawei

Van egy ügyes, okos, cuki kutyád? Akkor mutasd meg! Az állandó szeretet, amit kapsz tőle most egy telefont is érhet. Ehhez nem kell tenned semmit, csak részt venni a Dívány a Huawei Szuperkutya játékában. 

via GIPHY

 

A feladat egyszerű: készíts olyan videót a kutyádról, amiben begyakorolt trükköt mutat be, vagy éppen bármilyen hasznos feladatot old meg helyetted, majd lépj be Szuperkutya nevű Facebook-csoportunkba, aztán 2019. 07. 08-ig töltsd fel a videót. A legtöbbet lájkolt videó tulajdonosának kutyájáról pedig fotósorozatot készítünk, méghozzá a Huawei közreműködésével, hogy kiderüljön, hogyan hozhatod ki a telefonodból a maximumot. A fotósorozatot önálló cikkben mutatjuk meg az Index.hu nyitóoldalán. Ezen túl a fődíj egy 300 ezer forint értékű Huawei P30.

Részletek itt.

Már a Port.hu-n is van Quality Placement!

Már a Port.hu-n is van Quality Placement!

Az Index, a Dívány a Totalcar és a Femina után már a magyar IMDb-nek is megfeleltethető, a legnagyobb online kulturális programajánlóként, illetve filmes adatbázisként működő magyar oldalra is kikerült a QP logója.

Ha egy fesztiválos ajánlót,...

port5.png

esetleg a tévében futó műsorokról szóló cikket,.. 

port3.png

vagy filmkritikát olvas az ember, akkor máris feltűnik, hogy a jobb oldalon lévő hirdetés már Quality Placement minősítéssel van ellátva. Ez annyit tesz, hogy az adott zónában egyszerre érvényesül a Brand Safety és a magas viewability is.

Ide jutott az 1995-ben létrehozott garázscég, hogy 2019-re az ország legnagyobb, leglátogatottabb kulturális programajánlója legyen a neten. A Port.hu már messze  több, mint egy online tévéújság. Színházzal kapcsolatos, fesztiválos, irodalmi és egyéb események programajnlói mellett rengeteg minőségi szerkesztőségi tartalmak, kritikák, figyelemfelkeltő cikkek jelennek meg. Az oldal alapját persze vitathatatlanul az adatbázis képezi.

Havi szinten milliós nagyságrendben költünk a tévé, mozi, színház és egyéb szabadidős tevékenységek programjainak rögzítésére. Ez a ráfordítás a garancia arra, hogy minőségi megjelenések legyenek az oldalon. A Port.hu-nál több mint egy tucat kolléga dolgozik azon, hogy a nívótlan anyagokat kiszűrve, téves információkat mellőzve rögzítsék az adatokat a rendszerben. Ennek köszönhető, hogy napi szinten átlagosan 120 ezer ember keresi fel az oldalt, ennek tudható be, hogy mi vagyunk a legnagyobbak ezen a téren a piacon

- mondta Andacs Botond, a lap ügyvezetője.

 

Minőségbiztosítási tájékoztatónkat itt lehet elolvasni.

Költözik az Index és az Indamedia Sales is

Költözik az Index és az Indamedia Sales is

Hivatalosan is elindult A Nagy Költözés. Élesedett az első poszt, ami felvezeti a Flórián téren töltött éveink során szerzett gasztronómiai élményeket, vicces sztorikat és az irodában fellelhető furcsaságokat felsorakoztató írásokat. Amíg ezeket a tematikus cikkeket olvasod, addig mi nagyjából 1000 dobozt töltünk meg az asztalainkon és azok környékén eluralkodott kreatív káosz elemeivel. 

florian.jpg

Lassan könnyes búcsút veszünk a környéktől, az óbudai panelekre néző panorámától, a Hugó cukrászdától, a Polgár utca élelmiszer plázájától, a Zsuzsa étkezdétől hogy hétfőn már a Kolosy téren kezdhessünk.

Feminán is megjelent a Quality Placement!

Feminán is megjelent a Quality Placement!

Az Index, a Dívány és a Totalcar után a Femina is megkapta a minősített hirdetési zónát jelölő Quality Placement logót. Ahol a kiadvány cikkeiben található hirdetések jobb felső sarkában megjelenik ez az ikon, ott biztos, hogy az adott reklám biztonságos tartalmi környezetben, továbbá magas láthatósági adatokat elérve jelenik meg.

65161933_696539530790993_5118406066735939584_o.png

A részletes minőségbiztosítási tájékoztatónkat itt lehet elérni, de röviden összefoglalva, hogy mi is az a Quality Placement: ez a két szó tökéletesen lefedi az Indamedia csoport mindenkori céljait tükröző elveket, a márkabiztonságtól kezdve a legmagasabb szintű technológiai szolgáltatásig.