Induljon így minden hétfő: jótékonysági sütinapon volt az Indamedia Sales

Úgy vittük a Telekom székházba az új arculat szerint frissen legyártott roll-upunkat, hogy szinte még meleg volt. 
2018-ban is részt vettünk a Fenntarthatósági Média Klub és a Telekom által szervezett jótékonysági, "Adni jó" sütinapon -immár Indamedia Sales-es színekben és logóval, ezért az idei alkalom extrán különleges volt számunkra. 

4.jpg

A szombati munkanap és az ezzel járó rövid hétvége dacára sok-sok kollégánk szánta sütésre magát vasárnap; így másnap finomságok hadával tudtuk megpakolni a standunkat. A sportszelet süti, kókuszgolyó, keksztekercs, popcake, paleo falatok és almás pite mellet készítettünk egy Baileys browniet is, amit a Só&Bors nevű gasztro kiadványunktól kaptunk erre az alkalomra. A süteményt kis papírtálcákra raktuk, amire rákerült a recept is, hogy a kóstolók az ünnepekre is elkészíthessék. 

3.jpg

A sütikből becsületkassza alapon befolyó összeget az Autistic Art Alapítványnak ajánlják fel, támogatva ezzel többek közt az autista fiatalokat segítő művészetterápiát. 

A #mindenkibelead Instagram címke postonként 200 Ft-tal növeli a ma összegyűjtött adományt, így, ha nem tetted volna még meg, lőj egy képet és hashtagelj!

A karitatív munkákat ideáig is love projektként kezeltük, ez a jövőben sem lesz másképp. 

11.jpg

7.jpg

Fotók: Adrián Zoltán/Képszerkesztőség

Egy banner mind felett (mármint tényleg)

Mi az? Dögös, rámenős, mégis diszkrét. Csak fél napig gyűjti a kíváncsi tekinteteket, majd év végén végleg eltűnik. Ő az ideiglenes billboardunk, ami az Index címlapján egy új, top zónában üdvözöl. Minden.egyes.Indexre.klikkelő.embert. 

index_nyito_leaderboard_v2.jpg
Létrehoztunk egy ideiglenes zónát a címlapon, ami egészen december végéig érhető el, közvetlenül a fejléc alatt (first view!) és különlegessége, hogy rendhagyó módon fél napra is bérelhető, nyomott áron. Nézzük csak kicsit bővebben, mit érdemes róla tudni?
  • 970*250, tehát Billboard méretű
  • megvásárolható éjféltől délig, ha az éjjeli baglyokat és a reggeli csúcsot akarod elcsípni
  • vagy déltől éjfélig, ha a délutáni órákat, a munka közben böngészőket és az esti internetezőket fednéd inkább le
  • vagy érj el mindenkit és foglald egész napra
  • ezekre figyelj: maximum méret 150 kByte, kizárólag statikus, állókép lehet
  • csak időalapon vásárolható

Árak:

első 12 óra (00:00 - 11:59) listaára: 1.890.000 Ft
második 12 óra (12:00 - 23:59) listaára: 2.835.000 Ft

Éljenek a top pozícióban tündöklő, nagy méretű bannerek, időarányos költéssel! 

Legyél az irodavezetőnk!

Szó sincs arról, hogy gyorsan fogyasztjuk az irodavezetőinket. Ők fejlődnek olyan gyorsan, hogy más, speciális területen folytatják a CEMP Sales House-on belül. Így most ismét

IRODAVEZETŐT keresünk.

Szeretnénk veled dolgozni, ha

  • dolgoztál már legalább két évet hasonló munkakörben,
  • láttál már online médiacéget belülről,
  • van diplomád,
  • könnyen szót értesz bárkivel,
  • magabiztosan kezeled az excelt, a powerpointot, a nyomtatót, a bringás futárokat,
  • talpraesett vagy, gyorsan tanulsz, nem stresszel, ha több dologra kell figyelned,
  • bátran megszólalsz angolul, és
  • szeretsz önállóan dolgozni.

Az irodavezetői/recepciós feladatok mellett rád bíznánk

  • megrendelések és szerződések nyilvántartását,
  • a saját megrendelési állomány elemzését,
  • reklámpiaci riportok és statisztikák készítését.

Amire te biztosan számíthatsz:

  • megbízható munkaadói háttérre, példás fizetési fegyelemmel,
  • motivált, jó fej munkatársakra, és
  • a támogatásunkra, ha fejlődni szeretnél.

 

Ha szívesen dolgoznál nálunk, és szerinted megfelelsz a fentieknek, jelentkezésedet önéletrajzoddal ide várjuk: hr[at]cemp.hu.

Ha másoknak ajánlanád ezt a remek álláslehetőséget, ne habozz, oszd meg!

Karrier a CEMP Sales House-nál >>

Abonyi Bernadett, a CEMP Sales House új ügyvezetője

A CEMP SH Kft. ügyvezetőjévé lépett elő, és a cég teljes körű operatív vezetéséért felel az elmúlt 10 évben ugyanitt vezetői pozíciót betöltő Abonyi Bernadett októbertől. Ziegler Gábor, a médiacsoport tulajdonosaként továbbra is részt vesz a stratégia jelentőségű döntéshozatalban.

A kinevezett szakember életében mindig is meghatározó szerepet töltött be az online média; 2001 és 2006 között a TV2 internet csoport szerkesztője, menedzsere, majd a digitális média tartalom és gyártási csoport vezetője lett.

abonyi_detti.jpg

Fotó: Indamedia Sales/Ihász Ingrid 

Bernadett 2007 januárjában került az Index.hu Zrt. kereskedelmi egységéhez, amelynek értékesítéstámogatási területét 2008-tól vezeti. Bernadett az elmúlt két évben tagja volt a vállalat vezetői stábjának is, emellett 2017 októberétől a dívány.hu Kft. ügyvezetői posztját töltötte be.

A hazai digitális piac legértékesebb termékportfólióját képviseljük, amit kívülről a partnereinkkel kiépített évtizedes közös munka, belülről kiváló menedzserek és felkészült szakemberek támogatnak. Meggyőződésem, hogy ezek olyan erős szakmai és humán értékek, amelyek - mint láthattuk az elmúlt években - piacformáló erővel bírnak, továbbmegyek: a top szereplők közül nekünk van a legjobb esélyünk arra, hogy kezeljük a piaci működésből származó egyre váratlanabb kihívásokat. Hatalmas megtiszteltetés ennek a küldetésnek az élére állni, minden erőmmel és tudásommal azon leszek, hogy ez megvalósuljon.

A közeljövő feladait tekintve az eddig is követett stratégiát folytatná:

A már meglévő értékeinket szeretném képviselni a munkám során: lendületet, előregondolkodást, hitelességet és a folyamatos megújulást - nem is tudnék mást. A Dívány ügyvezetőjeként volt alkalmam belekóstolni a kiadói munkába, törekszem arra, hogy az így szerzett tapasztalataimat beépítsem a sales house munkájába a szolgáltatás minőségének minden irányú javítása érdekében. Kovács Péter András értékesítési igazgatóval  és a többi területi vezetővel nagy erőkkel dolgozunk azon, hogy 2019-ben is tovább erősítsük a sales house itthoni vezető szerepét, illetve tovább fejlődjön munkakapcsolatunk ügyfeleinkkel és kiadói partnereinkkel is.

Az új ügyvezető élvezi mind a tulajdonosok, mind a portfólió kiadványait képviselő társaságok menedzsmentjének bizalmát és támogatását.



Én lenni robot, én megmondani mit nézz

Elindult a Port.hu Facebook oldalán a chatbot, ami leszámol a felesleges körökkel és nagyságrendekkel megrövidíti a programszervezést. Pillanatok alatt megmutatja például a mozik kínálatát, az újdonságokat vagy, hogy a kiválasztott filmet mikor játsszák hol, és ezek közül melyik esik legközelebb a userhez. 

Nem szükséges valamilyen külső programot telepíteni a telefonra, a folyamat tökéletesen olyan, mintha a felhasználó egy barátnak üzenne Messengeren keresztül.  Kivéve, hogy a chatbot sosem láttamozza válaszolatlanul az üzeneteit (de tényleg, ilyet miért csinál bárki is?!), és egyetlen hivatása van: kiszolgálni a felhasználót információval, 0-24

port_chatbot.png
Kedvenc funkciónk a kérésre elénk táruló trailerek, szereplők, értékelések mellett a filmajánló: nem csak a lehetőségeket listázza a tanácstalanoknak, de egyből kattinthatóvá teszi a filmek adatlapját és az azonnali foglalást is.

chatbot tudása nem áll itt meg, folyamatosan bővül majd; hamarosan a színház és moziműsor kínálata is hasonló egyszerűséggel böngészhető majd. 

Mitől olyan extra a Pre-roll extra?

pre-rollnak már a nevéből kiderül minden, nem is kell gugliznunk, hiszen pre, mint megelőző és roll, mint gördülés - és már be is azonosította az agyunk, hogy ez a videók előtti pár másodperces hirdetés lesz.  Valamirevaló hirdetőként pedig szinte biztos, hogy használtunk már vagy használunk most is ilyen megoldást.

De mit takar a Pre Roll Extra?
Egy opcionális, feláras kiegészítő a pre-roll mellé, ami jelez a felhasználónak, hogy hékás, itt vagyok, a videó nem tűnt el a randomizált viszontlátásig, hanem egy klikkeléssel elérheted a hirdető oldalát/termékét!

Egy statikus, 310x40 pixeles emlékeztető bannerről beszélünk, ami a pre-roll dizájnjához, üzenetéhez grafikailag illeszkedik.  A jobb oldali hasábban jelenik meg és ott is marad kitartóan, miután átkattintja a user a hirdetést vagy (jobb esetben) lefut teljes hosszában.

iv_badge_v2.png


Újabb oldalletöltésnél viszont csak akkor jelenik meg ismét, ha a szpot is elindul. Így tehát Pre-roll és az ő Extrája az összhang jegyében, tökéletes szinkronban működödnek együtt. A kis kép nem tolakszik, nem erőltet semmit, csak lehetőséget ad arra - rendkívül diszkréten- hogy a felhasználó azonnal a kívánt site-on tudjon landolni. 

Kovács Péter András, a CEMP SH új értékesítési igazgatója

Sales csapatunk életében nyáron is pörögtek az események; Kovács Péter Andrást értékesítési igazgató megbízást kapott augusztus 7-én. 

Péter tanulmányait a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán végezte, Kommunikáció- és médiatudomány szakon. Mindig is aktív figyelemmel követte a hazai és a nemzetközi média életét, történéseit, ezen belül pedig az online világ vette le a lábáról újra és újra, nagy ütemű térnyerésével, fejlődésével és lehetőségeivel.

kovacs_peter_andras.jpg

Elsőzött az Adaptive ad Index alkalmazásban

Új, ösztönös interakciót kiváltó mobil rich media megoldással színesíti szeptemberi kampányát az Erste Bank. A hirdetés nem tolakodó, kéretlenül nem csinál semmit, egyszerűen csak élmény vele találkozni.

Formátum: Adaptive ad (480x654 px, static)
Hirdető: Erste Bank Hungary Zrt.
Médiaügynökség: Wavemaker Hungary Kft.

Az Index alkalmazásokban megjelenő Adaptive ad augusztus 15-től rendelhető a CEMP Sales House kínálatában.

Az Adaptive ad Index alkalmazások (iOS, Android) kiadványaiban megjelenő rich media megoldás, amely az oldalon haladva elegánsan tűnik elő a szöveg alól, majd a megfelelő pillanatban, anélkül, hogy irritáló lenne, egyszer csak középre pozícionálja magát. Az oldalon tovább haladva, ugyanolyan elegánsan tűnik el a szöveg alatt, ahogyan jött. Felfelé gördítve ugyanez a mozgás történik, csak éppen minden fordítva.

Ha Ön is hasonló megoldást szeretne, keresse sales kapcsolattartóját vagy írjon nekünk!