Stabil növekedés után is erősen zárta az évet a Femina

Olyan jól sikerült az év vége, hogy 2019. december 28. minden idők rekordját hozta a Feminának. Ezen a napon egész pontosan  673 ezer 159 egyéni felhasználó volt az oldalon. Ezt sikerült is egyből megdönteni 2020 első hetében, amikor január 4-én 699 ezer 372 olvasó volt az oldalon.¹

Az egész évre jellemző növekvő tendencia decemberben csúcsosodott ki. Ha a teljes forgalmi adatokat nézzük, akkor azt látjuk, hogy a Femina ott van a TOP6 weboldal között. De annyira, hogy több mint 200 ezer egyéni felhasználóval megelőzte az NLC-t.

femina_nlc.jpg

 

A belföldi, havi napi átlag látogatószámok alapján, minden eszközre levetítve az látszik, hogy a Femina 2019-ben rohamtempóban növekedett: egy év alatt 46%-kal nőtt a látogatók száma, míg az NLC 19%-os növekedést tudott elérni.

femina_novekedes.jpg

Mobilon még jobban látszik, hogy a Femina mennyire feljött, sőt, már többször meg is előzi az NLC-t.  2018. decemberében a Femina két napot tudott megnyerni a konkurensével szemben, míg 2019-ben már átvette a vezetést, és 20 napon át tudott nagyobb számokat elérni. Összességében: azonos időszaki - december - adatokat vizsgálva, a Femina mobilon az NLC-vel szembeni 17%-os hátrányát 3%-os előnyre váltotta 2019. év végére, miközben egy év alatt mindkét site mobil látogatottsága nőtt.

Mindezen túl december 30-án és 31-én a Femina mindenkit beelőzött mobilon.

 

Ez azt jelenti, hogy a belföldi adatokat nézve, mobilon a Femina volt a legtöbb ember által látogatott site a magyar weboldalak között.

Büszkék vagyunk rá, hogy mára már hivatkozási alap lett a Femina. Hírességektől kezdve, könyvkiadókon át, különböző cégekig sorolhatnánk, hogy kik jelölnek meg minket és osztják meg cikkeinket a Facebookon, Instagramon, egyéb helyeken. A 2019-s évünk arról szólt, hogy tovább színesítsük a tartalmainkat. A zöldvonal, a klímaváltozással, a nők jogaival kapcsolatos témák még inkább hangsúlyosak lettek az oldalon, az ezoterikus témákat pedig felváltották a történelmi érdekességek, pszichológiai kutatások. Túl ezen, hozzányúltunk férfiasnak titulált topikokhoz is, csak éppen a hozzánk illő megközelítéssel. Bebizonyítottuk, hogy a nőket ugyanúgy érdekli a közélet, a változások, a technika, a vezetés, a tudományos érdekességek, mint a férfiakat. Szerencsére ezt a hirdetők is érzékelték, hogy a nőket nem csupán főzős, beauty és gyerekekhez köthető dolgokkal lehet megszólítani, sőt. Megmutattuk, hogy mi nők az élet minden területén jelen vagyunk és döntéseket hozunk

- mondta Rácz Brigitta a Femina főszerkesztője.

¹ Forrás: DKT/Gemius Rating 2019.12.28 és 2020.01.04. napi látogatószám, belföld, total platform

Egy Index-olvasó átlagosan ennyi időt tölt egy nap az Index olvasásával

Korábban már megnéztük, hogy mennyi egyéni felhasználó olvassa az Indexet. Volt olyan négy hét, október 21. és november 17. között, amikor a teljes közönséget, illetve az összes platformot vizsgálva mindössze egyszer fordult elő, hogy nem az Index volt a legtöbb ember által olvasott hírportál. Ezt követően azt is megnéztük, hogy az oldalletöltés megosztás alapján melyik korosztály teszi ki az Index legprominensebb közönségét. A számok azt mutatták, hogy közel 200 millió oldalletöltés 30%-a a 30-39 év közötti olvasóktól származik.

Van itt még egy adat. Az oldalon eltöltött idő. Ez olyan információ, ami sokkal kézzelfoghatóbb az olvasók számára is. A telefonok is képesek már megmutatni, hogy adott időszakban mennyit töltöttünk egy alkalmazás használatával: konkrétan látjuk, hogy mennyit nézzük, pörgetjük a Facebookot és az Instagramot, a levelezésünket és más alkalmazásainkat.

Most megmutatjuk, hogy novemberben, egy ember átlagosan mennyi időt töltött egy nap az Index olvasásával.

i_vs_24_oktnov_ido_2.jpg

A látogatók tartalomfogyasztási szokásai közötti különbséget a legjobban az egy site-on eltöltött idő mutatja meg. Amint az a fenti ábrán is jól látszik:

egy Index-olvasó háromszor annyi időt tölt el az oldal tartalmait böngészve, mint egy 24.hu-olvasó a 24.hu tartalmait nézegetve.

 

Új főszerkesztő az Index.hu élén

dull_szabolcs.jpgDull Szabolcs, az Index.hu főszerkesztője - Fotó: Németh Sz. Péter

2019 december 11-től Dull Szabolcs az Index.hu új főszerkesztője, a leköszönő Tóth-Szenesi Attila a lap vezető szerkesztőjeként folytatja.

Dull Szabolcs 2014 óta dolgozik az Indexben. A politikarovat munkatársaként kezdett szerkesztő-újságíróként, elsősorban pártokról és politikai történesekről írt. 2019-ben az európai parlamenti választások után a sportrovat vezetőjeként folytatta, most pedig főszerkesztőnek nevezte ki Pusztay András vezérigazgató és Bodolai László, az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke.

Dull Szabolcs terve az, hogy az eddigi indexes hagyományok szellemében vezeti tovább az újságot.

“Öt éve kezdtem el dolgozni az Indexnél, amely már akkor is szuper hely volt - egy olyan lap, ahol bármit meg lehet írni, bármit ki lehet mondani, és egy olyan közösség, amely az évek során egyre összetartóbb lett. A lapnál újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként is mindig azt tapasztaltam, hogy mindenki azért dolgozik, hogy gyorsak, pontosak, színesek, lényegre törőek és a legolvasottabbak legyünk. Megtisztelőnek és persze nagy kihívásnak tartom, hogy mostantól főszerkesztőként folytathatom” - fogalmaz.

Az új főszerkesztővel továbbra is biztosítható lesz az Index függetlensége, az újság megőrzi majd a társadalomban betöltött fontos szerepét és piacvezető pozícióját, mondta a kinevezésről Bodolai László elnök.

A leköszönő főszerkesztő,  Tóth-Szenesi Attila 2017 júniusa óta állt a piacvezető online hírportál élén. Azt mondja, ez az időszak élete nagy kalandja volt.

“Egy olyan időszakban lettem az Index főszerkesztője, amikor a lap alapítványi tulajdonba kerülésével nem lehetett tudni, mennyire lesz működőképes az új szervezeti felállás. Azóta két és fél év telt el, életem nagy kalandja volt ennek a pozíciónak a betöltése. Főszerkesztőként mindig volt bennem egy hiányérzet, egy mind erőteljesebb belső konfliktus: nem tudok eleget foglalkozni azzal, ami lassan húsz éve az életem egyik legfontosabb része, az újsággal - akár szerkesztőként, akár tartalmi projektek felelőseként, akár szerzőként. Új munkakörömben, az Index vezető szerkesztőjeként éppen ez lesz a dolgom. Szabolcsot régóta ismerem, a munkát nem most kezdjük, csak folytatjuk, az újságírásról vallott felfogásunk nagyon hasonló, és emberileg is közel állunk egymáshoz. Tudom, hogy rátermett főszerkesztője lesz az Indexnek, akivel nekem is öröm lesz együtt dolgozni” - mondta.

Dull Szabolcs az Index előtt 2011 és 2014 között az Origo Hírek rovatának újságírójaként is politikai, parlamenti témákról írt. Azelőtt, 2008-tól 2011-ig a Kossuth Rádió Krónika című hírműsorának riportere volt, illetve a Figyelőben és a Manager magazinban is publikált cikkeket.

2008-ban az ELTE-n végzett francia és kommunikáció szakon. Jelenleg az ELTE ÁJK-n hallgat jogot, az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszékén pedig újságírást tanít.

Az Indexet a 30 éves korosztály olvassa a leginkább

Múltkor megnéztük, hogy milyen számokat tudott az Index október 21. és november 17. között. A teljes közönséget néztük, illetve az összes platformot vizsgáltuk, így jött ki, hogy az említett időszakban mindössze egyszer fordult elő, hogy nem az Index volt a legtöbb ember által olvasott hírportál.

Most megvizsgáltuk, hogy melyik korcsoport olvassa leginkább az Indexet.

index_24_uj.pngForrás: DKT-Gemius 2019. október, total platform, oldalletöltés megosztás

Az oldalletöltések alapján az látszik, hogy az Indexet inkább a fiatalabb korosztály olvassa. A 18-49-es korcsoport 70%-át teszi ki a teljes olvasóközönségnek, míg a 24.hu-nál ugyanez a kereskedelmi célcsoport csupán 41%-a a látogatóknak.

Hashtag fiatalság

Femme Fatale és Mr. Clooney után itt vannak a trú Youngsta arcok. Ezzel a perszónával azokat a fiatalokat lehet megtalálni, akik igaz fesztiválarcok, iszonyat bulihuligánok, akik falják a filmeket, igazi kütyümániások, és a sarki kisboltba is úgy ugranak le, hogy közben szól a fülükben a Spotify. Valahogy így kell őket elképzelni:

the_youngsta.png

Finomhangoltuk a már jól ismert kor, nem és érdeklődési körök szerinti célzást. Mostantól sokkal konkrétabban, névhez és egy jól meghatározott archoz lehet kötni a kampányokat. Így könnyebb a célközönséget  meghatározni, és pontosabban is lehet targetálni. Nincs más hátra, keresd fel saleses kapcsolattartód!

Új szolgáltatást indított a TotalCar

totalkar2.jpg

November 13-án elindult az Indamedia autós kiadványának, a Totalcarnak a legújabb szolgáltatása, ami azt a célt szolgálja, hogy megkönnyítse azok életét, akik használt autó vásárlásán gondolkoznak. A TotálKáron keresztül bárki lekérdezheti, hogy milyen kárkalkulációkat regisztráltak a jelenlegi vagy a megvenni kívánt autóján. Ehhez nem kell semmi más, csak az adott gépjármű alvázszáma. Ez alapján a rendszer lefuttat egy keresést; ha nincs találat, akkor nem kell fizetni; ha van találat, akkor az azt jelenti, hogy az autónak van valamilyen kártörténeti múltja. Az adatlap lekérése 3990 Ft-ba kerül. A gyakorlat azt mutatja, az esetek nagyobbik felében lesz találat, mivel az autók sérülnek, ha használják őket. 

A TotálKárt a legnagyobb, legpontosabb és legtisztességesebb adatbázisnak szánja a TotalCar. 

“Mi soha nem mennénk megnézni használt autót nélküle” 

- olvasható az oldalon, amihez Bazsó Gábor még a következőt fűzte hozzá:

"A TotálKár változatos mélységben lát információt az egyes autókról. Van, amiről tételek tucatjain át sorolják a részletes alkatrészárakat és munkadíjakat, máshol csak egy végső kárkalkulációs összeg áll rendelkezésre. Tapasztalatunk szerint már egy szimpla aggregátum is nagyon fontos mankó lehet a vásárláskor: egy kis kárösszeg vagy az adatok hiánya egészséges előéletre, egy vaskos kalkuláció pedig alapos átvizsgálás szükségességére utalhat, vagy arra, hogy érdemesebb egy másik autót nézni meg inkább a kiszemeltek közül."

A TotálKár lekérdezése a magyarországi gépjármű-kárrendezésben résztvevő szereplők által bevitt adatok adatbázisában keres. Végeredményben olyan információkat kap az ember, ami a javítóműhelyek, a kárszakértők és egyéb kárrendezési szereplők által feltöltött adatokból származik. Így a lekérdezés díjából megtudhatja a felhasználó, hogy mit és hány forint értékben kellett (volna) megjavítani az adott autón. Hogy van-e olyasmi a kocsi múltjában, ami miatt esetleg nem érdemes kiadnia rá százezreket vagy milliókat.

Fontos! A TotálKár egy kártörténeti-lekérdező rendszer, ami nem tudja megmondani, hogy a kártörténettel rendelkező autón el is végezték, illetve, ha elvégezték, akkor mennyire szakszerűen hajtották végre a szükséges javításokat. Az viszont kiderül, hogy mekkora lehetett eredetileg a baj. A többi már a tájékozódáson, alapos utánakérdezésen, személyes vizsgálaton múlik. A szakértő átvizsgálást a TotálKár sem helyettesítheti, de segít abban, hogy csak olyan autót vigyen el átnézni, amit feltehetőleg tényleg érdemes.

A TotálKárt itt tudja kipróbálni. A rendszerről pedig itt olvashat még részletesebben.

Boldog fák és e-számla

kepregeny_eszamla-01.jpg

Az e-számla öko lábnyoma kisebb, mint a papíralapúé, ez tény. Ha te is átállnál egy klímabarátabb és nem mellesleg egyszerűbb, könnyebben nyomon követhető megoldásra, akkor itt megteheted!

Ha pedig szívügyed a környezetvédelem és fontos számodra, hogy up-to-date legyél a fenntartható jövő témáiból, látogass el a Zöld Indexre!

Ennyi ember olvasta az Indexet október 21. és november 17. között

Megnéztük, hogy október 21. és november 17. között milyen látogatottsági adatokat ért el az Index. A teljes közönséget néztük, illetve az összes platformot vizsgáltuk, így jött ki, amit az alábbi grafikon is jól szemléltet, hogy az elmúlt 4 hétben mindössze egyszer fordult elő, hogy nem az Index volt a legtöbb ember által olvasott hírportál.

grafikon.png

Ha csak a hazai olvasóközönséget nézzük, akkor ez a kép mindössze annyiban változik, hogy a fenti képen is szereplő november 2-án túl, még a november 13-nál látszik az, hogy az Indexet jelölő sárga vonalat megelőzi a 24.hu-t jelölő szürke. Azon a napon ugyanis 6000 egyéni felhasználó volt a különbség a két site között.

A teljesség kedvéért: október 29-én az Origo volt jobb 9000 egyéni felhasználóval, ha csak a hazai olvasóközönséget vesszük alapul.

Ha a múlt heti számokat nézzük, akkor azok is azt mutatják, hogy teljes közönséget nézve az Indexet olvasta a legtöbb egyéni felhasználó november 18-tól 23-ig. 

Abszolút sikeresen teljesített az első Inda Max kampány

inda_max_3_2.png

Amikor bevezettük az Inda Maxot, akkor nagy elérést ígértünk rövid idő alatt. Az új hirdetési lehetőségünket elsőként kipróbáló LG-nek és ügynökségének, a Havas Groupnak köszönhetően a gyakorlatban kiderült: amire garanciát vállaltunk, hogy a kiadványainkon jelen lévő célcsoport, jelen esetben a 18-59-es korosztály 95%-át elérjük, azt valójában 99,4%-on teljesítettük.¹

A szemmel láhatóan kimagasló, gyors és nagy elérésen túl az fogott meg minket az Inda Maxban, hogy ez egy merész és újító kezdeményezés a piacon. Mivel magunkat is egy innovatív cégnek tartom, ezért ezzel a szellemiséggel abszolút tudtunk azonosulni, így nem is volt kérdés, hogy elsőként akarjuk kipróbálni

- mondta Szili Krisztián az LG Electronics marketing menedzsere.

A 18-59-es célcsoport mellett ki tudjuk szolgálni azokat a hirdetéseket is Inda Maxszal, amik

  • a 15-29 korosztályra, 
  • a főbevásárlókra,
  • a 18-59 korcsoportba tartozó férfiakra,
  • a 18-59 év közti ESOMAR ABC státuszúakra
  • és a 25-39 év közti férfiakra céloz.

Az abszolút elérés mellett, ár/érték arányban is igen erős az Inda Max, kivételes megoldás a teljes display (online és TV) hirdetési piacon.

inda_max_4.png

 

¹ 11.20-án az LG Inda Max-kampánya 1 337 401 egyéni felhasználót ért el az Indamedia Csoport kiadványain keresztül. (Forrás: DKT gemius 15+ internetezők totál, multiscreen, 2019.11.20.)

Zseniális év végi lehetőségek

evvege_blogra.png

 

Minden tekintetben fontos időszak a november-december, ha pedig a lehető leglátványosabb megjelenéssel szeretnéd zárni az évet, megsúgjuk milyen kiemelt témákkal foglalkozunk a közeljövőben:

 

Az Index Zöld Karácsony melléklete 24 napon keresztül kiemelt figyelemmel foglalkozik a környezettudatos karácsonnyal. A Dívány a megszokott színvonalon, irodalmi és történelmi érdekességekkel alapozza meg a karácsonyi hangulatot, továbbá vásárlási tippekkel látja el az olvasóit. A Femina külön mellékletben foglalkozik a karácsonnyal: dekor- és ajándék ötletekből, készülődési tippekből biztosan nem lesz hiány. A Sóbors elhozza idén is a legínycsiklandóbb ünnepi ételeket és desszerteket, a Napi pedig felgöngyölíti az ünnepek gazdasági oldalát is: online vásárlás, részletfizetési láz, banki és általános témák várhatók a mellékleten. Az adventi program- és könyvajánlóról pedig természetesen a Port gondoskodik.

 

18 napon át, címlapon foglalkozik majd az Index a   női kézilabda-világbajnoksággal. A férfi kézilabda-vb esetében például 59 szerkesztőségi cikk született, melyből 8 élő közvetítés volt. Több, mint 361 000 egyedi felhasználó böngészte a tartalmakat, így most is kirobbanó statisztikákkal számolunk.  Az   új Star Wars-t nem csak az olvasók, de az újságírók is izgatottan várják, ez pedig vibráló és olvasmányos cikkeket eredményez majd az Index Kult rovat felületein, illetve a Port.hu-n is. Mire számíthatsz hirdetőként? Változatos tartalmakra, színes formátumokra és érdeklődés alapú célzásra. 

 

Ha szeretnél a kiemelt év végi tartalmaink mellett hirdetni, keresd fel sales-es kapcsolattartód, vagy írj a   sales@indamedia.hu   címre!