A prémium közönség még mindig a Díványt olvassa

2020-09-17

divany_3_1.jpgA Dívánnyal kapcsolatban már korábban is megírtuk, hogy a kiadvány cikkeit kiemelkedően magas arányban olvassák az ESOMAR A és B státuszú látogatók. Ez a prémium közönség a Díványon képviselteti magát a legnagyobb arányban a többi női tartalmi site-hoz képest, de a teljes magyar online piacon is kiemelkedő helyet foglal el. 

A Dívány közönsége nyáron is aktívan érdeklődött a kiadvány minőségi tartalmai iránt: augusztusban is a látogatók 33%-át* a prémium közönség tette ki. Sőt! Az AB státuszú közönség affinitási indexe továbbra is kiemelkedő, 124%, mellyel magasan kitűnik a versenytársai közül. 

divany-vs-wmn-ab-2020-03.jpg

A magas minőségű, és hiteles szakértői tartalmak mellett régi és új projektek is indultak idén. Újra elindult az év Szupertanára pályázat a Lidl támogatásával, melyet most különösen nagy érdeklődés övezett, hiszen a járványhelyzet miatt kialakult új szituációk a pedagógusok számára is komoly kihívást jelentettek.

A Bridge Budapest Egyesület médiapartnereként az Edison100 pályázat 2020-as közönségszavazása ugyancsak a Dívány felületein zajlott. A több mint háromhetes kampányt minden korábbinál nagyobb érdeklődés övezte. A pályázatban az ország legjobb gyermekeket fejlesztő kezdeményezései vehettek részt, a közönségdíjat pedig az vehette át, aki a száz szakmailag legkiválóbb jelölt közül a legtöbb szavazatot gyűjtötte. A gyerekek készségfejlesztését és tehetséggondozását legmagasabb szinten végző helyekről a szülők számára országos térkép is készült. 

De nemcsak a pedagógusok, hanem a háziorvosok számára is embert próbáló a 2020-as év, így a Dívány elindítja idén a Szuperdoki pályázatot, mely kiegészül majd az orvosi kommunikáció és betegedukáció fontosságáról szóló cikkekkel, valamint az olvasók véleményét felmérő kérdőívvel is.

Hamarosan pedig újra elindul a szerkesztőség számára egyik legkedvesebb projekt, a Szuperkutya pályázat is, ahol  a Dívány szerkesztősége olyan négylábú kedvenceket keres, akik valamilyen kiemelkedő képességgel rendelkeznek, különleges trükköket tudnak, vagy hasznos feladatokat oldanak meg.

Amennyiben szívesen részt venne hirdetőként, szponzorként a projektekben, keresse sales kapcsolattartóját!

 

*Forrás: DKT – Gemius 2020/08 (15+ belföldi közönség)

Hirdetnék