Az éjjel soha nem érhet véget 2021-ben sem!

2020-11-13

A magyar csapat ismét kijutott az Eb-re! Ez azt jelenti, hogy 2021-ben megint lehet szurkolni a válogatottnak ezen a rangos futballtornán. Ráadásul ez az Európa-bajnokság több szempontból is érdekes lesz.

"A 2020-as Európa-bajnokság az első a történelemben, amelyet nem egy ország rendez meg, hanem több nagyváros is házigazda lesz. Ezzel a hazájuk válogatottját követő szurkolóknak lehetőségük nyílik arra, hogy új helyeket, kultúrákat, hagyományokat, gasztronómiát és vallásokat ismerjenek meg. A rendező városok között ott lesz Budapest is: a 2019-ben átadott, 66 ezer néző befogadására képes Puskás Aréna a magyar válogatott csoportmérkőzései közül kettőnek is otthona lesz, valamint egy nyolcaddöntőt is láthatnak a magyar futballszeretők a nemzeti stadionban"  - mondta Ilku Miklós, az Index sport rovatának újságírója.


Ami a csapat teljesítményét illeti, így fogalmazott:

"A magyar válogatott óriási bravúrral sorozatban másodszor jutott ki az Európa-bajnokságra, egy jelentősen megfiatalított csapattal, amely éhes a sikerre. Hol máshol lehetne csodálatosabb érzés drukkolni a nemzeti csapatnak, mint a Puskás Arénában, ráadásul mindezt a világ második legrangosabb futballtornáján. A szórakoztatás garantált: a magyar válogatott a címvédő Portugáliával, a világbajnok Franciaországgal és a 2014-es vb-győztes Németországgal került egy csoportba, így a világ legjobb játékosai érkeznek Budapestre jövő nyáron!"

Ha minden jól megy, az izgalmas meccsek után megint attól lesz hangos minden utca, hogy

"Az éjjel soha nem érhet véget!"

Mi már most készülünk a nagy eseményre. Kontentben most sem lesz hiány, így akár ebben a pillanatban be is lehet foglalni a jövő nyári Eb-meccsek időpontjaira különböző hirdetési és szponzorációs lehetőségeket!

Hirdetnék