Tőkeemeléssel gyorsítják az Index fejlődését

2021-09-09

Az Indamedia korábbi terveinek megfelelően tőkeemelést hajtott végre leányvállalatánál, az Indexnél, ami egyrészt a törvényi előírásoknak való megfelelést, másfelől a hírportál további, több fronton megvalósuló fejlesztését célozza.

Az Index egyedüli részvényese, az Indamedia Network Zrt. 2021. augusztus 31-én meghozott határozata értelmében – a kiadvány idei eredményes működésétől függetlenül – 100 millió forint pénzbeli hozzájárulást biztosított a társaság részére. Az Indamedia Network ezen lépésével 10 millió forinttal megnövelte a kiadó alaptőkéjét, valamint 90 millió forintot juttatott a vállalat tőketartalékába.

Az Index az elmúlt évben az Indamedia által ígért csoportszintű integrációs folyamatoknak és fejlesztéseknek köszönhetően megőrizte, sőt az elmúlt hónapok látogatottsági statisztikái alapján tovább erősítette piacvezető pozícióját. A legfrissebb augusztusi adatok szerint már nemcsak a napi átlagos látogatószám alapján, hanem a havi olvaszószámban is első helyen végzett az online kiadványok között. A mostani tőkeemeléssel további technológiai fejlesztések és újabb mérföldkövek elérése előtt nyílik meg a lehetőség.

Ziegler Gábor, az Indamedia Network Zrt. vezérigazgatója és Starcz Ákos, az Index.hu Zrt. vezérigazgatója„A tavalyi sokkhatás után az oldal látogatottságának csökkenésén hónapokon belül sikerült fordítani, így az Index már tavaly év végére visszaszerezte piacvezető szerepét. A most zárult augusztusi hónapban pedig már minden releváns minőségi és mennyiségi mutatóban az élen végzett a hazai hírportálok versenyében. Ez remek alap a további tartalmi fejlesztésekhez, valamint ahhoz, hogy 2022-ben tovább fokozzuk az idei biztató gazdasági teljesítményünket” – mondta Starcz Ákos, az Indamedia igazgatósági tagja, az Index vezérigazgatója.

A tőkehelyzet rendezését az is szükségessé tette, hogy a korábbi szerkesztőség tavalyi távozása után kialakult bizonytalan üzleti klíma, valamint a pandémiás helyzet következtében a kiadóra extra terhek nehezedtek. Ahogy azt már korábban is közölte az Index vezetősége, a negatív hatások következtében csaknem 300 millió forintos veszteséggel zárta a kiadó a tavalyi évet. Ez a folyamat vezetett oda, hogy az Indamedia csoport igazgatósága tavaly novemberben arról döntött, hogy az online kiadványt visszavásárolja a működésért felelős Magyar Fejlődésért Alapítványtól, és jelentős forrásokat biztosít a hírportál pozíciójának erősítésére.

„Felelős tulajdonosként első pillanattól kezdve az volt a célunk, hogy világos, átlátható döntésekkel, és ha kell, akár anyagi támogatással is biztosítsuk a kiadvány további fejlesztését. Így járunk el most is, amikor a törvény által előírt határidőn belül rendezzük az Index tőkehelyzetét. 2021-ben az Index várakozáson felül teljesített, de várhatóan üzletileg sikeres évet zárhatunk valamennyi kiadványunknál” – mondta el Ziegler Gábor, az Indamedia társtulajdonosa. A vezérigazgató hozzátette, hogy ugyanakkor fontosnak tartják, hogy ez a lendület tartós maradjon, ehhez pedig – mint jelen esetben is – pénzügyi források bevonása is szükségessé válhat egy cég életében.

Hirdetnék