Bajnokok elérése az Index Sport rovatában

Bajnokok elérése az Index Sport rovatában
bl_stat.png
A Bajnokok Ligája mindkét elődöntője bebizonyította, hogy a futballban a lehetetlen nem létezik. A Liverpool és a Tottenham úgy futott ki a második félidőre, hogy három gólt kellett lőniük legalább, és egyet sem szabadott kapniuk. A Barcelona és az Ajax volt az ellenfél. És megcsinálták. Most őket ünnepli a világ, de a döntőt csak az egyikük nyerheti meg, még ha mindketten meg is érdemelnék. A döntőben is nagy dráma lehet. Tartson velünk. - erre szólítja fel az Index olvasókat Ághassi Attila, amiben igazából csak csatlakozni tudunk hozzá. 
A Bajnokok Ligája bivalyerős eléréseket produkált és még nincs vége. 
Május nyolcadikán az Index Sport rovata 620 375 oldalletöltést ért el, ami egy 40%-os növekedés az átlagos olvasottsághoz képest. (máj. 1-7. átlaghoz hasonlítva) Izguljon velünk az Index hasábjain a BL végéig!
Ha kiemelt időszakot keresel kampányodhoz, és még a sport, mint téma is profilodba vág, akkor keresd fel sales-es kapcsolattartód és kövess minket a közelgő nagy sportesemények alatt is, hiszen hasonló számokat várunk a vizes vb, a Magyar Nagydíj, a Kajak-kenu vb és a Női kosárlabda Eb-től is.

Autómárka szerint céloznád hirdetésed? - avagy tövig nyomtuk az ident pedált

Autómárka szerint céloznád hirdetésed? - avagy tövig nyomtuk az ident pedált
identmarka.png
Adatvezérelt kampányainkkal koncentráltabban érheted el portfóliónk kiadványain szörfölő célközönséged. Klasztereink rengeteg témát és érdeklődési kört fednek le, az egyik legnagyobb kategória az Autós klaszter, ami régóta működik, marketinges szíveket megdobogtató statokkal.
Célunk, hogy ezeket folyamatosan finomhangoljuk, így hirdetőink még személyre szabottabb kampányokat futtathatnak felületeinken.
Az autós klaszter újdonsága, hogy hamarosan az itthon forgalmazott márkák alkategóriáira is bonthatók lesznek az ident kampányok, ami kitűnő lehetőség egy modellváltást vagy akár egy szervizajánlatot kommunikáló cégnek.
A fejlesztés új kapukat nyit meg az autógyártó cégek, forgalmazók és a velük foglalkozó ügynökségek, médiatervezők és kampánymanagerek számára. Ha magadra ismertél, feltétlen keresd meg sales-es kapcsolattartód!

Igaz történet egy álommeló mögött

Igaz történet egy álommeló mögött

5erzek_post.png

Az utóbbi idők egyik legegyedibb és egyben kedvenc projektje az új Mazda 3, a Mindshare és az Indamedia Sales közös dobása volt. Úgy kellett egy autó márka üzenetét átadni, hogy közben egy betűt nem kellett lóerőkről, köbcentikről, fogyasztásról és nulláról százra való gyorsulásról írni. A kampány fő üzenete a művészi kifinomultság volt, utalva a Mazda 3 belső terének kidolgozottságára. Ebből kiindulva született meg az Öt érzék nevet viselő tematikus blog, ahol egy napon keresztül jelentek meg olyan neves szerzőktől cikkek, mint Fáy Miklós, Gundel Takács Gábor, valamint olyan ismert indexes arcok posztjai, mint SzabóZ és Zubreczki Dávid. 

Úgy fért meg egymás mellett Gustav Mahler, a Királyi Opera zeneigazgatójának Budapesten töltött éveiről szóló írás, a konyhaművészet befogadásának nehézségeit feszegető elbeszélés, vagy a világ legjobb múzeumait felsoroló poszt, hogy a keretet a Mazda adta, de a szerzők önazonosak tudtak maradni. A legjobb blogoknak otthont adó i2 címlap egy teljes napra a kampányhoz passzoló arculatot kapott. Így egy reklámzajtól mentes környezetben találta magát a látogató, aki rákattintott az Öt érzék valamelyik tematikus cikkére.

A 12 posztot folyamatosan adagolva kínáltuk az i2 címlapi vezetőben és környékén, ahol egy időben három-öt poszttal találkozott a látogató, amelyek végén pedig további három érdekes cikket is ajánlottunk ugyaninnen, az Öt érzék blogról. A kampány egy napig tartott, de a tematikus blog, a szerzők által készített bejegyzések továbbra is elérhetők.

Mazda jóváhagyásával örömmel közöljük a kampány adatait: az i2 címlapon 129 100 alkalommal kattintottak az tematikus posztokra, amik 25 300 egyedi felhasználót értek el. Az Index címlapi dobozban még magasabb számokat hozott a kampány: 2 576 000 AV-t és 485 400 egyedi usert értünk el. (Forrás: DKT-Genius 2019.04.04.)

A Mazda Magyarországnak és médiaügynökségének, a Mindshare-nek köszönjük a megbízást és a bizalmat, szerzőinknek pedig a remek munkát.

Ha te is szeretnél egy ilyen egyedi és sikeres tematikus napot, ami 24 órára meghatározza az egész i2 címlapját, akkor írja a sales@indamedia.hu címre, és kérj tőlünk ajánlatot!

Brand Safety: kíváncsi vagy kik kerülnek tiltólistára?

Brand Safety: kíváncsi vagy kik kerülnek tiltólistára?

1.PNG

Egy jóravaló hirdető, médiatervező pontosan tudja, hogy az online hirdetések színtere kész dráma. Egy olyan káosz, amiben rendet kell tennünk, mielőtt kihelyezzük a következő kampányunkhoz kapcsolódó bannereket. 

Egy jóravaló médiatulajdonos pedig pontosan tudja mik azok az eszközök, amivel megteremtheti ezt a rendet: a hirdető vagy a hirdetés tiltólistára tételével például nem csak saját saját imidzse rombolását akadályozhatja meg, de védi a hirdetőit is, hogy anyagaik ne jelenhessenek meg akármilyen, oda nem illő hirdetések mellett.

Ahogy Márkabiztonsági nyilatkozatunkban közzétettük, az általunk értékesített kiadványok hirdetési felületein programmatic rendszereken keresztül megjelenő kreatívok folyamatos monitoring alá esnek. 

 

Az elmúlt időszak piaci tapasztalatai alapján több száz hirdetői URL-re mutató hirdetést azonosítottunk olyanként, amelyek leggyakrabban nem felelnek meg a hirdetésekkel szemben a jogszabályok, illetve az Indamedia Sales által a prémium kiadványok tekintetében megfogalmazott etikai elvárásokban támasztott követelményeknek.

Ha kíváncsi vagy a listára, a a márkabiztonsági kezdeményezéshez való csatlakozás után e-mailben küldjük el neked!

Te honnan tudod mi történik a világban?

Te honnan tudod mi történik a világban?

notredame_hirverseny.jpgAz elmúlt két napban kiugró, más híroldalakat számait maga mögé utasító látogatószámmal büszkélkedhetett az Index. A napi egyedi olvasók száma egymillió fölött volt hétfőn és kedden is, ami újfent alátámasztja a tényt, hogy a fontos, közéleti történéseket az Indexen olvassátok a legtöbben. 


Viszonyításképp hoztunk Nektek egy múlt heti statisztikát is: a napi átlagos RU 840 048 volt a legolvasottabb hazai hírsiteon. 

 

Forrás: Hungary, DKT-Gemius (15+ domestic audience) 2019-04-15- 2019-04-16

Mi Vidékünk: ez volt Zala!

Mi Vidékünk: ez volt Zala!
zala_stat_post.jpg
A Mi Vidékünk projekt első fejezete lezárult; 28 szerkesztőségi cikk született, ami ~1 millió oldalletöltést generált, továbbá 3 videó is, melyeket összesen ~106 000 alkalommal indítottak el. Az erős statisztikák mellett az olvasói visszajelzések is igen pozitívak voltak, most összegyűjtöttünk párat az Index közreműködésével:
Nagy örömömre szolgál, hogy az általános Budapestcentrikus gondolkodás mellett rovatuk által a lassan elfeledett vidék is fókuszba kerül.
45, férfi, Budajenő
Nagyon szuper a Mi Vidékünk sorozatotok! Gratula, csak így tovább! Rengeteg embert, és helyet ismerek, akikről és amikről szó volt a zalai részben, de tök jó volt kicsik kívülről is látni őket, magunkat. Ráadásul egy csomó új ismeretet is kaptam. Már pont kezdtem reménytelennek érezni a helyet, és az elköltözésem terveztem. (Képzőművész vagyok, ami vidéken nehéz ügy.) Most inkább újra túrázni kezdtem a környéken. :)
40, férfi, Zalaegerszeg
Tisztelt Szerkesztőség! Most a zalai cikkeket olvasva kimondottan tetszik a rovat, hiánypótló, nagyon színvonalasak a témák és azok feldolgozása! Sok sikert kívánok a témakeresésekhez és kíváncsian várom a további cikkeket, illetve a következő megyéket!
30 éves, vidékről Budapestre költözött férfi

Rekord a Napi.hu-n!

Rekord a Napi.hu-n!

latogato.jpg

A Napi.hu is tövig nyomta a gázpedált a tavasz beköszöntével. A napi egyedi userek száma 300 000 felé növekedett, ezzel új rekordot állított fel a népszerű gazdasági magazin. Ha szeretnél kampányodhoz nagyvárosi, harminc pluszos, diplomás férfiakat targetálni, akkor keresd fel sales kapcsolattartód. 

Tavasz a Díványon!

Tavasz a Díványon!

divany_rekord_2.jpg

Érezhetően beköszöntött a tavasz a Díványon (is)! Szerencsére a 203 046 egyedi látogató nem csak áprilisi tréfa volt hétfőn, hanem valóban egy új, nem is akármilyen rekordról beszélünk.

Nézzük, milyen újdonságokkal hasít a Dívány húsztizenkilenc tavaszán:

Elindultak Instagramon az infografikák, igen változatos témákban, amiket már most szeretnek a követők. Hány méter magas az Eiffel torony? Mennyibe kerül Budapesten 1 km metróvonal megépítése? Kiderül, hiszen a Dívány Instagramon is okos, érdeklődő.

Szintén újdonság Facebookon a hét kérdése sorozat, melyhez minden esetben készül egy átfogó cikk is a témában: megosztó vagy csak szimplán érdekes kérdéseket tesznek fel az olvasóiknak, akik aktívan kommentelnek, szavaznak.

A social media vonalon maradva, áprilisban útjára indítottak egy filmes kihívást a Facebookon, ami -bár pár napja fut-, de már most látni a fogadtatáson, hogy nagyon is van létjogosultsága!

A vakteszteket már ismeri egy jóravaló Dívány olvasó; ezek idáig is a legnépszerűbb tartalmak közé tartoztak, újabban pedig videókat is forgat hozzá a Dívány csapata.  Te tudod például, hogy mennyivel finomabb a Merci tejcsokoládéja, mint a Lidl saját márkás verziója?

Ha van minden, jöhet bármi.

Ha van minden, jöhet bármi.

port_app_villamoson.jpg

Szerintünk töltsd le a PORT applikációt.

Hogy miért?

Mert egy rohanó világban élünk, ahol nem túl komfortos egy 4-es 6-oson az életedért kapaszkodva, chrome-on előbabrálni a legközelebb eső mozit és annak műsorát.

Mert PORT appban pirossal jelöljük azokat a vetítéseket, amikre még épp odaérhetsz.

Mert az összes filmes vita a haverokkal, mint például, hogy hány éves volt Keanu Reeves az első John Wickben még sosem volt ennyire rövidre zárható: a filmes és személy adatlapokon megtalálod a keresett film vagy színész legfontosabb adatait. Egyben és gyorsan.

Mert, ha épp tanácstalan vagy mit csinálnál, akkor a PORT app megspórolja neked a felesleges köröket: csak azokat a helyszíneket listázza neked, amiknél biztosan találsz programot.

Mert akár az iOS vagy Androidosok büszke táborát erősíted, mindkét platformra letöltheted.

Mert userbarát: plusz fícsör, hogy nem kell hunyorognod, a betűméretet te választod ki és ezenkívül emlékeztetőket is be tudsz állítani magadnak, mert tudjuk, hogy elfoglalt vagy.

De, ha ettől is több érvre van szükséged, mielőtt rápöccintesz a letöltés gombra, akkor rajtunk ne múljon. 

Beszámoló: Hungarian Energy Investors Forum 2019

Beszámoló: Hungarian Energy Investors Forum 2019

napi_energia_2.jpg

A tizedik alkalommal megrendezett Hungarian Energy Investors Forumának első panelbeszélgetése a hazai, de kontinentális energetikai fordulat egyik legérdekesebb témáját, az energiatárolás lehetőségeit próbálta körbejárni. 

A konferencián több, mint százan vettek részt, a promóciós anyagai pedig kitűnő hirdetési felületnek bizonyultak. Az idei támogatójuk a MET Power Hungary Kft. volt. 

Ha úgy érzed profilod témájába vágnak a Napi konferenciák vagy csak szimplán szeretnél hirdetéseddel 30+, nagyvárosi, diplomás férfiakat elérni, akiknek egy része (16%) vállalkozó, vezető*, akkor ne maradj le a következő konferencia hirdetési lehetőségeiről, keresd sales-es kapcsolattartódat!

 

*Forrás: DKT – Gemius (15+ belföldi közönség), 2018. nov., közönség összetétel, multiplatform adat. 1 Budapest vagy megyeszékhely